2020. március 29., vasárnap

SIMA FELES TÖRVÉNNYEL IS MEGSZAVAZHATTA VOLNA AZ ORSZÁGGYŰLÉS A FELHATALMAZÁST

MAGYAR NARANCS ONLINE
Szerző: BÁNYAI GYÖRGY
2020.03.29.


Orbán Viktor azt mondta hétfőn a parlamentben – nem sokan figyeltek fel rá –, hogy az országgyűlés egyszerű többséggel is megszavazhatná a felhatalmazási törvényt. Akkor miért, mihez kellett (volna) a négyötödös támogatottság? Ellenzéki oldalon többen csalafintaságot feltételeznek.

A veszélyhelyzet kihirdetése az Alaptörvénybe foglalt lehetőség a különleges jogrendek közé sorolva. Ezen kívül van rendkívüli állapot, szükségállapot, a megelőző védelmi helyzet, terrorveszélyhelyzet, a váratlan támadás – ezek valamilyen erőszakos, fegyveres cselekményhez vagy annak fenyegető esélyéhez kapcsolódnak. A veszélyhelyzet az „az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás vagy ipari szerencsétlenség esetén, valamint ezek következményeinek az elhárítása érdekében” teendő intézkedésekhez ad a szokásosnál tágabb teret a kormánynak. Az alaptörvény egyszersmind megengedi a kormánynak, hogy veszélyhelyzetet hirdessen ki és sarkalatos törvényben meghatározott rendkívüli intézkedéseket tegyen. Sőt nem egyszerűen rendkívülieket, hanem jogrenden kívülieket is: „rendeletet alkothat, amellyel – sarkalatos törvényben meghatározottak szerint – egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet”. Tizenöt napig, „kivéve, ha „a Kormány - az Országgyűlés felhatalmazása alapján - a rendelet hatályát meghosszabbítja”.

Ehhez, a tizenöt napon túli felhatalmazáshoz szükséges a sokat emlegetett – elterjedt formulával élve – felhatalmazási törvény. Ez nem kapta meg a héten a zöld jelzést az ellenzéktől. Csakhogy pusztán a felhatalmazáshoz eleve nem is lett volna szükség az ellenzékre, mert ahhoz bőven elegendőek a kormányoldal voksai.

A miniszterelnök meg is pendítette a témáról szóló hétfői napirend előtti vita során: „Egyszerű többséggel lehet ezeket a döntéseket meghozni.” Hozzátette, ez megvan kormányoldalon, sőt a „kétharmados” is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.