2020. április 27., hétfő

FILLÉRES SZAVAZATOK, AVAGY ORBÁN ÉS A SZEGÉNYEK

HÍRKLIKK
Szerző: KARDOS ERNŐ
2020.04.27.


Most százezrek maradhatnak munka nélkül, de a kormány mégsem kívánja néhány hónapon át tartó segélyezéssel a magyar társadalmat átsegíteni a válságon. A támogatás helyett, Orbán Viktor munkahelyeket szeretne teremteni, egyelőre azonban kevés sikerrel. Az ígérgetésnek alig van politikai kockázata, hisz' a gyakorlat azt mutatja, hogy a legelesettebbek ma már a kormányra szavaznak. A ma eltagadott segély helyett, csodát művel a politikai uzsora; a közmunka, illetve a szavazatvásárlás. De bevethető még az ehetetlen száraztészta, vagy a lejárt szavatosságú konzerv is.

Ötödik hete arat a járvány, már a harmadik gazdaságvédelmi terv sem bizonyult elég hatásosnak. Százezerre rúg a munkanélküliek száma, de a megélhetését vesztő szegények segélyezésére még mindig nem gondolt a kormány. Keresztényi alamizsna helyett – távolba veszően – inkább munkát ígér a kormány, miközben a munkahelyek újabb százezrei szűnhetnek meg a kijárási tilalom enyhítése ellenére. Emiatt az ország legszegényebb megyéiben már éheznek az emberek.

Pedig minden tekintélyes közgazdász – köztük a Fidesz egykori miniszterei is – munka nélkül adott, gyors támogatást javasol, ami átsegítheti a magyar társadalom legvédtelenebb részét a világjárvány legpusztítóbb napjain. Ma ugyanis nemcsak a felnőttek tízezrei éheznek, de már a gyerekeik tíz-, és százezrei sem jutnak megfelelő szintű táplálékoz. A szakértők arra is felhívják az ország politikaformálóinak figyelmét, hogy itthon már létezik az úgynevezett magzati éhezés is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.