2020. április 27., hétfő

NAPONTA 205 MILLIÓT KÖLT A KORMÁNY SPORTRA VESZÉLYHELYZETBEN

MFOR
Szerző: SZÉKELY SAROLTA
2020.04.27.


Csütörtökön az elmúlt hetek legnagyobb, sportcélokra irányuló költségvetési átcsoportosítását hajtotta végre a kormány. A stratégiai ágazat láthatóan a veszélyhelyzet ideje alatt is kiemelt prioritást élvez a kormánynál. 

A kormány a koronavírus-járvány miatt március 11-én hirdette ki Magyarországon a veszélyhelyzetet, amit sorra követett a különféle korlátozó intézkedések és gazdaságvédelmi programok bejelentése. Jelen körülmények között talán még érdekesebb, hogy mire és mennyi pénzt biztosít a kormány különféle átcsoportosításokkal.

Főleg azért, mert ellenzéki és szakmai vélemények szerint a történelmi gigamentőcsomag meghatározó mértékben csak átcsoportosításokkal és adminisztratív jellegű intézkedésekkel operál, a friss forrás aránya meglehetősen kevés. Ráadásul több olyan intézkedést is a mentőcsomag részévé tettek Orbánék, melyekről már a békeidőben megszületett a döntés. Ilyen például az egészségügyi dolgozók béremelése, valamint a szociális hozzájárulási adó júliusi mérséklése.

A csütörtöki Magyar Közlönyben megjelent határozattal több mint 100 milliárd forint átsorolásáról döntött a kormány, amiből érzékelhető nagyságrendű összeg ment el különféle sportcélokra. Ennek apropóján összegyűjtöttük, mennyire élvez prioritást ez a stratégiai terület a veszélyhelyzet idején.

Március 11-e óta az alábbi célokra csoportosított át a kormány forrásokat:
- 514 millió a szegedi atlétikai centrum beruházására - március 20.
- 300 millió forint a Haladás sportegyesület stadionüzemeltetésére - március 31.
- 300 millió a versenysport és olimpiai felkészülés szakmai támogatására - április 14.
- 133 millió foint pedig az egyedi sportlétesítmény-fejlesztések támogatására április 14.
- 450 millió a Budapest Honvéd Sportegyesület létesítményfejlesztési programjának    
                   előkészítésére - április 21.
- 1 milliárd forint a készülő Bozsik Stadionra - április 21.
- 768 millió forint a Kiemelt Nemzetközi Sportesemény Stratégia és sportesemény 
                   pályázataira - április 23.
- 1,1 milliárd forint a Nemzeti Sportközpontoknak - április 23.
- 4,07 milliárd forint a sportlétesítmények fejlesztésére - április 23.
- 400 millió forint a kiemelt sportegyesületek sportlétesítmény-fejlesztésére - április 23.

Ez mindösszesen 9,035 milliárd forintot tesz ki, ami a veszélyhelyzet óta eltelt napokra lebontva 205,3 millió forint kiadást jelent...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.