2020. április 12., vasárnap

HALÁLOS JÁTSZMA 2.0

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: VÁSÁRHELYI MÁRIA
2020.04.09.



„Ne pazarold el a lehetőséget, amit egy jó kis válság a kezedbe ad!”
(Winston Churchill)

A rosszat mindenki igyekszik gyorsan elfelejteni, a társadalmi emlékezet pedig az egyéninél is rövidebb. Most, az egész világot rettegésben tartó és tízezrek életét követelő koronavírus idején döbbenten és tanácstalanul állunk a jelenség előtt, úgy érezzük velünk ilyen még soha nem történt. És bár az igaz, hogy ilyen súlyos járványhelyzetet korábban nem éltünk át, a 2009-es sertésinfluenza is komoly megpróbáltatások elé állította világot. Ma már alig-alig emlékszünk rá, de egy átfogó tanulmány szerint a H1N1 vírus a Föld lakosságának 24 százalékát, kb. 1,65 milliárd embert fertőzött meg, és bár a hivatalos statisztikák 13-14 ezerre, egy mindenre kiterjedő elemzés 151 és 575 ezer közöttire becsüli a halálos áldozatok számát. S hogy a járvány nem követelt ennél is több áldozatot, az kizárólag annak köszönhető, hogy néhány hónap alatt sikerült megtalálni a vírus elleni oltóanyagot.

És ahogyan a rettegést gyorsan elfelejtjük, úgy merül a feledés homályába az is, a vészhelyzetre hogyan reagáltak a politikai közélet meghatározó szereplői. Pedig a jól karbantartott emlékezet sok kellemetlen vagy fájdalmas meglepetéstől megóvhat bennünket. Így például, ha felidézzük, hogyan viselkedett a jelenlegi kormányzópárt ellenzékben, 2009-ben, a sertésinfluenza-járvány idején, akkor talán kevesebb illúziónk lett volna, hogy kormányon miként küzd a sertésinfluenzánál fenyegetőbb koronavírus ellen. A 2009-es forgatókönyvből kiindulva nem sok okunk volt feltételezni, hogy az a politikai erő, amely ellenzékben egy pusztító járványt önző és cinikus módon kizárólag politikai haszonszerzésre használ fel, kormánypártként felelősen és odaadással, kizárólag a közösség érdekeit szem előtt tartva, az állami erőforrásokat a járvány elleni küzdelemre koncentrálva veszi fel a harcot a veszéllyel, és nem saját hatalmának bebetonozására, politikai ellenfeleinek erkölcsi megsemmisítésére és vagyonának gyarapítására használja fel a helyzetet...


Világjárvány 2009

A sertésinfluenza 2009-ben Mexikóban ütötte fel a fejét, ahol a csúcsidőben egyetlen hét alatt 850 megbetegedést és 59 halálesetet regisztráltak. A vírus Európában 2009 áprilisában jelent meg. A magyar egészségügyi kormányzat ezzel egy időben, április 27-én tájékoztatta a nyilvánosságot arról, hogy Magyarország saját oltóanyagot fejleszt ki a vírus ellen, és bíztató lépéseket tettek a kellő vakcina előállításához szükséges vírustörzs beszerzéséért és az oltóanyag tömeges előállításáért. Május 28-án a WHO-tól megérkezett a vírustörzs, és a kormány a védőoltások tömeges gyártásával foglalkozó Omninvest nevű céget bízta meg az oltóanyag előállításával. Miután ez megtörtént, azonnal megkezdődött az oltóanyag tesztelése, néhány hét alatt több száz önként jelentkezőn próbálták ki a vakcinát. A gyors döntés és előállítás eredményeképpen, míg az európai országok döntő többsége jelentős késéssel három nagy multitól szerezte be az oltást, Magyarország Európában elsőként saját fejlesztésű és gyártású oltóanyaggal indult harcba az influenza ellen.

Az előrejelzéseknek megfelelően nyár elején hozzánk is megérkezett a vírus. Az első megbetegedést június 2-án regisztrálták, július 23-án pedig meghalt az első H1N1 vírussal fertőzött beteg. Ez a drámai esemény szolgált ürügyül, hogy az akkor ellenzékben lévő Fidesz beindítsa propagandagépezetét, és a járványt felhasználva erősítse lejárató kampányát a kormány, az oltás, az oltóanyagot előállító cég és a járványügyi szakhatóság ellen, és elbizonytalanítsa mindazokat, akik szeretnék magukat beoltatni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.