2020. április 5., vasárnap

KILÁTÁSTALAN HELYZETBEN – AKIKNEK AZ ELKÜLÖNÍTÉS NEM ÚJDONSÁG

168 ÓRA ONLINE
Szerző: LATYÁK BALÁZS
2020.04.05.


A magyar kormány a koronavírus fenyegetése közepette – a rendkívüli helyzetben – is saját hatalmát igyekszik erősíteni. Eközben azonban egy szót sem ejtenek a legelesettebbekről, a társadalom perifériájára szorult emberekről, akiket a vírus ugyanúgy – sőt talán még fokozottabban – érinthet, mint a többi embert. Ezt persze az elmúlt években már megszokhattuk a Fidesztől. A magyar illiberalizmusban, illetve a szerintük erősödő kereszténydemokráciában aligha mutatnak jól a magyar gettótelepeken generációk óta mélyszegénységben élők, főleg ha még a kisebbséghez is tartoznak.

„A szegregátumokban élőkre annak ellenére sem áldoznak kellő figyelmet Magyarországon, hogy a járvány rájuk különösen veszélyes” – mondta a 168 órának Kiss Anikó, a Szociális Csomagküldő Mozgalom Alapítvány (SZOCSOMA) elnöke. A romagettók lakóit és a generációs mélyszegénységben élőket segítő szervezet vezetője éppen ezért egy levelet küldött Kövér Lászlónak. Arra kérte az Országgyűlés elnökét, érje el, hogy a kormány a felhatalmazási törvényben hozzon konkrét szabályokat a szociális válsághelyzetben élők számára. Illesse meg őket az egyenlő bánásmód intézménye, a falvak önkormányzatai biztosítsanak anyagi forrást nekik, valamint hagyjanak fel a kirekesztéssel. Az utóbbi kívánság persze kissé utópisztikusan hangozhat annak fényében, hogy

a kormánynak gyakorlatilag fogalma sincs arról, hogy hány ember él ma embertelen körülmények között.
Az egyetlen, többéves adat arról szólt, hogy mintegy 1600 szegregátumban összesen 300 ezer ember nyomorog. Akkor a legsúlyosabb helyzet a keleti országrészben alakult ki, de tömegesen voltak jelen a mélyszegénységben élők Somogyban, Baranyában, Tolnában és Nyugat-Magyarország északi részén is. Hogy azóta mi a helyzet, arról legfeljebb feltételezések vannak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.