Szerző: DARVAS BÉLA
2020.04.27.
Az előző részben megbeszéltük a kezdeteket, és most ismételten elcsodálkozom azon, mennyivel több dolog van, ami egymás felé terel bennünket, mint ami eltaszít. Felismerem magam, pedig ő beszél. Mindig és újra meglepnek az öntörvényű maratoni futók. Nincs semmi fölösleges rajtuk, nincs kimódolt stílusuk. Hatalmas szívük és tüdejük van, és eszük, hogy ezt jól használják ki. Nem sminkelnek, nem öltöztetik őket kreatívok, nem fogadkoznak, hacsak azt nem, hogy végigfutják. Nem jó-pofiznak, nem tanulnak be ünnepeltetéshez illő pózokat, nem emlegetnek példaképeket, nem köszönik meg a stábnak. Nem is vártad őket, és egyszer csak mégis ott teremtek, ahol éppen vársz valamire. Nem állnak le a kitűzött célnál, hanem kicsit tanácstalanul tovább futnak. Már a következőn jár az eszük. Soha sincs nekik vége. Ez nem a mozdulatlanság helye és ideje.
56 éves korodtól, két ciklusban hat éven át (2008-2014) töltötted be az MTA elnöki pozícióját. Miért építetted le gyorsan a főtitkári pozíciót, ami †Láng István növénytermesztő idején még fontos tisztség volt? Németh Tamás mezőgazdász az, aki ezt a megváltoztatott funkciót melletted betöltötte.
Az Akadémiának 2008-ban, amikor az elnöke lettem, legalább két fontos funkciója volt. Az egyik, hogy a legkiválóbb tudósok civil egyesülete/társasága legyen, hasonlóan, mint az Egyesült Államokban a National Academy of Sciences, az Egyesült Királyságban a Royal Society vagy Franciaországban az Académie des sciences. Ez a forma régen kialakult, működő hagyományai vannak, amiben a legkiválóbbakat választják meg akadémikusi pozícióba. Ez a testületnek megkülönböztetett presztízst biztosít. Tagjaik feladata, hogy a szakterületükön releváns kérdésekben megszólaljanak.
Az Akadémiának van (most már csak volt) egy másik fontos feladata is: az alá-/mellérendelt kutatóhálózat fenntartása. Én azt az anomáliát szüntettem meg, hogy míg mindenki azt gondolta, hogy az Akadémiát – mint költségvetési fejezetet – az elnök vezeti, valójában a főtitkár töltötte be ezt a funkciót. Az esetemben az történt, hogy a 2009-es törvénymódosításnál (második Gyurcsány-kormány) – ami igen magas támogatottsággal ment át a parlamentben – érvényesítettem azt az elképzelésemet, amit a korhoz igazított tudományos testületről elképzeltem. Ebben a kutatóhálózat továbbra is a Magyar Tudományos Akadémiához tartozott, de jelentős mértékben függetlenedett a köztestülettől. Ezt az Akadémia tagjainak jelentős része nem fogadta kitörő lelkesedéssel.
Én nem gondolom azt, hogy az MTA Közgyűlése alkalmas arra, hogy menedzseljen egy kutatóhálózatot. Erre csak professzionális menedzsment képes. Az helyes viszont, hogy a tudós testület mondjon véleményt a tudományos tevékenységről, és ha a menedzsment munkája elégtelen, akkor azt menessze. Irányítására azonban nem alkalmas. A legkiválóbb kutatók közössége sem képes ennek a szervezési feladatnak megfelelni, hiszen egészen más típusú képességek kellenek ehhez. Az MTA Titkárságán próbáltuk kiépíteni ezt az irányítást, mert 1990 óta erre nem került sor. Megjegyzem, hogy előtte a Kádár-kori Akadémián sem volt ilyen.
Ha ezt a közelmúlt eseményére vetítem, akkor a kutatóhálózat elveszítésekor nem ezt láttam – így nem is értek vele egyet –, hogy az Akadémia menedzseléshez értő, professzionális tárgyalók leültek a minisztérium professzionális tárgyalóival, amelyben meghatározott szervezési elvek mellett a működés észszerűsítésére vonatkozó döntéseket hoztak. Hanem egyszerűen a minisztérium elvette a kutatóhálózatot, és azóta sem látom nyomát a professzionális menedzselésnek.
Egy kutatóintézetnek kell, hogy világos küldetése legyen. Arra kutatóintézetet létrehozni, hogy egyetemszerűen működjön, nincs semmi értelme. Ugyanakkor az egyetemekhez való közelítés nagyon is helyes irány. Nálunk ezt a kémiai területen példaérték-szerűen sikerült megvalósítanunk, mikor Természettudományi Kutatóközpont jött létre és az egyetemekkel (BMGE és ELTE) szoros kapcsolatot alakított ki. Ezzel a működése a Max-Planck-Gesellschaft-ra emlékeztetővé vált. Egy kutatóintézetnek a múltjából és jelenéből következő feladati vannak. Amikor létrehozták ezeket az intézeteket, akkor ezek a feladatok egyértelműbbek voltak. Az ötvenes években létrehozott fizikai kutatóintézetekre ez bizonyosan érvényes. Kapcsolódott egyértelműen az atomenergia felhasználásához.
†Láng Istvánnal 1992-től mondhatom azt, hogy baráti volt a viszonyunk. Tőle tudom, hogy ő volt az utolsó főtitkár, aki állami vezetői igazolványt kapott †Antall József aláírásával. Utána az MTA autonóm köztestületté vált.
Én úgy gondoltam, ha a rendszerváltás után nem következett be, hogy a Max Planck Intézetre hasonlító átalakítás történjen, akkor én ezt 2008 után megvalósítom. Az MTA-n belül nem láttam annak semmi indokoltságát, hogy ezt a változást ne lehessen belülről kezdeményezni és megvalósítani...
56 éves korodtól, két ciklusban hat éven át (2008-2014) töltötted be az MTA elnöki pozícióját. Miért építetted le gyorsan a főtitkári pozíciót, ami †Láng István növénytermesztő idején még fontos tisztség volt? Németh Tamás mezőgazdász az, aki ezt a megváltoztatott funkciót melletted betöltötte.
Az Akadémiának 2008-ban, amikor az elnöke lettem, legalább két fontos funkciója volt. Az egyik, hogy a legkiválóbb tudósok civil egyesülete/társasága legyen, hasonlóan, mint az Egyesült Államokban a National Academy of Sciences, az Egyesült Királyságban a Royal Society vagy Franciaországban az Académie des sciences. Ez a forma régen kialakult, működő hagyományai vannak, amiben a legkiválóbbakat választják meg akadémikusi pozícióba. Ez a testületnek megkülönböztetett presztízst biztosít. Tagjaik feladata, hogy a szakterületükön releváns kérdésekben megszólaljanak.
Az Akadémiának van (most már csak volt) egy másik fontos feladata is: az alá-/mellérendelt kutatóhálózat fenntartása. Én azt az anomáliát szüntettem meg, hogy míg mindenki azt gondolta, hogy az Akadémiát – mint költségvetési fejezetet – az elnök vezeti, valójában a főtitkár töltötte be ezt a funkciót. Az esetemben az történt, hogy a 2009-es törvénymódosításnál (második Gyurcsány-kormány) – ami igen magas támogatottsággal ment át a parlamentben – érvényesítettem azt az elképzelésemet, amit a korhoz igazított tudományos testületről elképzeltem. Ebben a kutatóhálózat továbbra is a Magyar Tudományos Akadémiához tartozott, de jelentős mértékben függetlenedett a köztestülettől. Ezt az Akadémia tagjainak jelentős része nem fogadta kitörő lelkesedéssel.
Én nem gondolom azt, hogy az MTA Közgyűlése alkalmas arra, hogy menedzseljen egy kutatóhálózatot. Erre csak professzionális menedzsment képes. Az helyes viszont, hogy a tudós testület mondjon véleményt a tudományos tevékenységről, és ha a menedzsment munkája elégtelen, akkor azt menessze. Irányítására azonban nem alkalmas. A legkiválóbb kutatók közössége sem képes ennek a szervezési feladatnak megfelelni, hiszen egészen más típusú képességek kellenek ehhez. Az MTA Titkárságán próbáltuk kiépíteni ezt az irányítást, mert 1990 óta erre nem került sor. Megjegyzem, hogy előtte a Kádár-kori Akadémián sem volt ilyen.
Ha ezt a közelmúlt eseményére vetítem, akkor a kutatóhálózat elveszítésekor nem ezt láttam – így nem is értek vele egyet –, hogy az Akadémia menedzseléshez értő, professzionális tárgyalók leültek a minisztérium professzionális tárgyalóival, amelyben meghatározott szervezési elvek mellett a működés észszerűsítésére vonatkozó döntéseket hoztak. Hanem egyszerűen a minisztérium elvette a kutatóhálózatot, és azóta sem látom nyomát a professzionális menedzselésnek.
Egy kutatóintézetnek kell, hogy világos küldetése legyen. Arra kutatóintézetet létrehozni, hogy egyetemszerűen működjön, nincs semmi értelme. Ugyanakkor az egyetemekhez való közelítés nagyon is helyes irány. Nálunk ezt a kémiai területen példaérték-szerűen sikerült megvalósítanunk, mikor Természettudományi Kutatóközpont jött létre és az egyetemekkel (BMGE és ELTE) szoros kapcsolatot alakított ki. Ezzel a működése a Max-Planck-Gesellschaft-ra emlékeztetővé vált. Egy kutatóintézetnek a múltjából és jelenéből következő feladati vannak. Amikor létrehozták ezeket az intézeteket, akkor ezek a feladatok egyértelműbbek voltak. Az ötvenes években létrehozott fizikai kutatóintézetekre ez bizonyosan érvényes. Kapcsolódott egyértelműen az atomenergia felhasználásához.
†Láng Istvánnal 1992-től mondhatom azt, hogy baráti volt a viszonyunk. Tőle tudom, hogy ő volt az utolsó főtitkár, aki állami vezetői igazolványt kapott †Antall József aláírásával. Utána az MTA autonóm köztestületté vált.
Én úgy gondoltam, ha a rendszerváltás után nem következett be, hogy a Max Planck Intézetre hasonlító átalakítás történjen, akkor én ezt 2008 után megvalósítom. Az MTA-n belül nem láttam annak semmi indokoltságát, hogy ezt a változást ne lehessen belülről kezdeményezni és megvalósítani...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.