2020. június 18., csütörtök

ITT NEM A CSÚNYA BESZÉDRŐL VAN SZÓ. NAGYON NEM

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: LÁZÁR GERGŐ
2020.06.18. 


A keresztény-konzervatív Fidesz már évek óta folyamatosan visszaél a hatalmával. Ez megmutatkozik az élet szinte minden területén, a bíróságok függetlenségének megszüntetése, a sajtószabadság két lábbal tiprása, vagy a legfőbb ügyész pozícióba helyezése és visszatapsolása csak egy-egy példa, amely alátámasztja ezt az állítást. Szinte nincs olyan hét, hogy ne érkezne hír arról, hogy mire tették rá éppen akkor a kezüket. Az ország szétlopása mellett egy talán még súlyosabb bűnt is elkövettek, ez pedig a közbeszéd útszéli stílusúvá silányítása. Ez alatt ne a káromkodást értsék, hiszen annak megvan a helye és ideje is, az a magyar nyelv része, a Kövér László és Bayer Zsolt által hétről-hétre képviselt „értékek” azonban ettől nagyban eltérnek. Szerintem senkinek nem azzal van baja ezen két fideszes figura kapcsán, hogy káromkodnak. Káromkodik a fél ország, ne legyünk álszentek: ez természetes velejárója az ember viselkedésének.

Ezek ketten viszont (nyilván vannak többen is, de ahhoz több oldalnyi helyre lenne most szükség) a gyűlöletet, a rasszizmust vagy a nők megalázását is a kormánykommunikáció már-már mindennapi eszközeként használják. Lehet véleménye az embernek bármiről, akármiről, és ezt ki is fejtheti, ám egy normális országban a szólásszabadságnak is megvannak a maga határai. Ez a határ pedig ott van, ahol a mi szabadságunkkal mások szabadságát és méltóságát megsértjük. Az elég egyértelmű, hogy rassziszta, nőgyűlölő kifejezésekkel pont ezt érjük el, amelyeket egy normális ország független hatóságai méltóképpen meg is büntetnek. Idehaza ilyenről szó nem lehet, hiszen ez a két agitátor lényegében azt mond és olyan stílusban mondja, amit és ahogy akarja. A legnagyobb probléma mégis az, hogy ezek a figurák nem egyszerű állampolgárok, útszéli trollok, hanem fontos pozíciót betöltő szereplői a NER egészének.

Kövér az elmúlt évek egyik, ha nem a legagresszívabb házelnöke, akinek módszerei bőven túllépik a kommunista időket. Annak ellenére is, hogy a házmester megpróbál úgy tenni, mintha pont a másik oldal képviselői lennének a kommunisták. De már megszokhattuk, hogy a Fidesz prominens tagjai általában azzal vádolják meg az ellenfelet, amiben egyébként ők bűnösök. Ezzel megpróbálják megelőzni a vitát, amelyen egyébként vélhetően veszítenének is. Előre támadnak, ami eddig be is vált. Csakhogy ezzel az a baj, hogy közben elfogadottá tették ezeket a kijelentéseket, elérték, hogy a saját táboruk tagjai is rendre túllépnek minden határt, és már nem csak egyes cikkek kommentszekcióiban nyilvánulnak meg emberhez nem méltó módon, de az utcán, a hétköznapokban is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.