2020. július 9., csütörtök

A LEGFRISSEBB NARANCS - A MAGYAR NARANCS ÚJ SZÁMÁNAK LAPAJÁNLÓJA

MAGYAR NARANCS ONLINE
Szerző: mancs.hu
2020.07.09.


„Nem fasiszta életet”
Tamás Gáspár Miklós filozófus

A történelmi igazságtalanságra bosszú, harag, rombolás a válasz, miközben eltűntek a világból a hagyományos utópiák. Az etnicista kormányzat váratlan helyeken talál magának szövetségeseket, és bár a közeli jövőben csekély a remény valódi változásra, jól tesszük, ha megbecsüljük azt a keveset is, ami nekünk adatott.

VÉLEMÉNY


Váradi Balázs
Vérszemet vegyenek!
Bombát tett a német alkotmánybíróság az EU küszöbére

„Solange II”. Addig, amíg II. – jogászok így hivatkoznak arra az 1986-os német alkotmánybírósági döntésre, amely, úgy tűnt, rendezte a német alkotmányos jogrend és az EU viszonyát. Addig, amíg az EU törvényei ugyanúgy megvédik a németek alapjogait, mint a német alkotmány, a karlsruhei talárosok lemondani látszottak arról, hogy egyes uniós törvényeket a német alkotmány mércéjével méricskéljenek.

Szécsi Noémi: Nem és nem
„A jövőben minden másképp lesz”

Amikor a játszótéren ülök, sosem a telefonomat babrálom, mint némely más anyák, hanem a gyerekre figyelek, mert én már tudom, hogy milyen rövid az élet. Az enyémből legalábbis nincs annyi hátra, mint az övékből.

A miénk

Kaleta diplomataként két lábon járó nemzetbiztonsági kockázat volt, de a magyar szolgálatok sajnos tök bénák. Esetleg nem bénák, és tudták, mit művel Kaleta, de nem bántották. Ő a mi pedofilunk, rendes, magyar, keresztény, fideszes gyerek, kicsit furcsa időtöltései vannak, de istenem, nem vagyunk egyformák.

Az oázis

Lapzártánk idején, kedd délután kapta fel az internetes sajtó a G7.hu információit a Puskás Aréna (boldogult Népstadion) évi rendes költségeiről. Eszerint csak a gyöp locsolása 180 milliót kóstál évente a 190 milliárd forintból épült futballstadionban.

Kiegyezés?

Kedd este lezárult online szavazásán a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlése Freund Tamás agykutatót választotta az MTA elnökének a pszichológus Pléh Csaba ellenében.

POLITIKA

Gyász
„Az álomnak vége”
Najmányi László (1946–2020)

Kísérletező. Kereső. Ez a két kulcsszó Najmányihoz. A megrögzött utazás – ami nemcsak városok, országok, hanem a szakmák és tudományágak kipróbálását is jelentette – tisztán felmutatja, hogy nem lelte meg soha a helyét, hogy neki minden (az élet, benne a művészet és azon belül a színház is) csak átmenet, csak újabb kísérleti fázis.

Gyász
Lacika
Najmányi László (1946–2020)

Fájdalmasan kevesen tudják, hogy a hetvenes években a magyarországi művészeti aktivitás még szinkronban volt a világon történő legprogresszívebb dolgokkal. Halász-színház, performanszok (St.Auby, Hajas), szobrászat (Pauer), Erdély filozófiai munkássága és az ezekhez szorosan kötődő Kovács István Stúdió, amelynek éppen Najmányi László (Lacika) volt a „vezetője”, bár ő ez ellen nyilván tiltakozna – hiszen, mint a híres duk-duk Ady-novellában – mindenki tudta, hogy ő a vezér, csak ő maga nem.

Önkényes átszervezés a válságban lévő Országos Széchényi Könyvtárban
Varázshegy
;
Így írták át a magyar őstörténetet az új állami tankönyvekben
Mesék a múltból

Hun származástudat, a finnugor nyelvrokonság alá­ásása, bizonytalan történeti koncepciók tényként kezelése – ezt hozzák az új állami történelemtankönyvek magyar őstörténeti fejezetei, amelyek megírását Kásler Miklós kedvenc történészére bízták.
Szigorodó társadalombiztosítási szabályok

Készfizető gyógyítás

Július 1-jén lépett életbe az új társadalombiztosítási törvény, amely az ellátás fizetőssé tételét írja elő azon páciensek számára, akik után legalább 6 hónapja nem fizettek tb-járulékot. A cél helyes: a potyautasok kiszűrése.

KULTÚRA

Színház
Az NDK-s lányok papucsa
A Faktor Terminál és a Tilos az Á könyvek rendszerváltós sorozata

Az Ezentúl lesz banán! című antológia a rendszerváltás harmincadik évfordulóján jelent meg olyan magyar írók személyes történetein alapuló novellákkal, akik saját bőrükön tapasztalták meg az új kor eljövetelét.

Interjú
„Egy szál gitárral, a tábortűznél is”
M. Nagy Miklós irodalmár az orosz rockzenéről

Műfordítóként, íróként, a Helikon Kiadó főszerkesztőjeként ismerhetjük, de másfél éve könnyűzenei rádiós­ként is bemutatkozott – célja elsősorban az ismeretterjesztés. Az internetes Rádió Bézsen kéthetente jelentkező Davaj!

poeta.doc
Költő a boncasztalon

Könyv
Így is történt
Ablonczy Balázs: Ismeretlen Trianon. Az összeomlás és a békeszerződés történetei, 1918–1921

Ablonczy Balázs, az MTA Trianon100 kutatócsoportjának vezetője legújabb munkájában alulnézeti perspektívából, kategorikus kijelentések és ítéletek nélkül, a kizárólagosság igényétől tartózkodva közelíti meg az ominózus három év eseményeit.

Interjú
„Interjú közben elaludt”
Taffy Brodesser-Akner író, újságíró

A The New York Times Magazine-ban Hollywood hírességeiről ír szatirikus éllel, első regényében pedig egy fiktív alakkal teszi ugyanezt: főhőse egy válófélben lévő negyvenes orvos. A Fleishman bajban van a 2019-es év nagy amerikai könyvsikere volt – a szerzőt telefonon értük el New Yorkban.

Rádió
Negyed óra
Időkitöltő mozaik a Kossuthon

Van itt némi gond a műsor elnevezése körül. Ha jól értjük, a Kossuth rádió ebéd utáni kisszínesének hivatalos címe: Mit szól hozzá? Mozaik a Jó napot, Magyarország! tegnapi adásából. Ehhez még olykor hozzácsapják a műsorvezető nevét is, így: Mit szól hozzá?

ÉLET + MÓD

Hetvenéves az Iparterv
Vasbetonból katedrálist

Az Ipari Épülettervező Vállalat, vagyis az Iparterv a szocialista modernizáció zászlóshajója volt. Az építészeti tervezőiroda fontos szerepet töltött be a Rákosi- és Kádár-korszak kultúrájában.

Illegális hulladékhegyek Vácon
Utcára tették

Csak gyűlik és gyűlik Vác külterületén az illegális hulladék, amelynek a felszámolása óriási költségeket emészthet fel. A szennyezés jócskán az előző városvezetés ideje alatt kezdődött. Noha voltak és vannak eljárások az ügyben, a szemétügy rejtélye továbbra is megoldatlan.

Az oltáselleneseken megbukhat a koronavírus elleni harc?
Bűnös bizalmatlanság

Rég legyőzöttnek hitt járványok lángoltak fel újra az elmúlt években felerősödő oltásellenesség miatt. A szakértők attól tartanak, a mozgalom a koronavírus elleni jövőbeli oltás sikerét is akadályozhatja.

Pedofilbotrány Németországban: a Kentler-kísérlet
Haláláig köztiszteletben

Nem csak Magyarországon okozott közfelháborodást egy pedofilügy. A közfelháborodás, ami itt Kaleta Gábor ítéletét követte, hasonló ahhoz, amit Németországban Helmut Kentler esetének feltárása váltott ki. De ki is volt ez a népszerű pszichológus és mit csinált?

BLOG

Film
Csináld magad megváltás
Jan Komasa: Corpus Christi

Egy egyszerű famunkásból megváltó lesz.

Interjú
„Több filmre van szükségünk”
Thierry Frémaux, a Cannes-i Filmfesztivál művészeti igazgatója

1939-ben Hitler, 1968-ban a diáklázadás akasztotta meg a fesztivált, az idén pedig a koronavírus. Erről kérdeztük Monsieur Frémaux-t, akit Lyonban értünk el telefonon. Optimista nyilatkozatot adott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.