2020. július 10., péntek

EGYETLEN ÍGÉRT ÚJ NAGYVÁLLALATI MUNKAHELY ÁTLAGOSAN 16 MILLIÓ FORINTBA KERÜLT TAVALY AZ ADÓFIZETŐKNEK

G7.HU
Szerző: BUCSKY PÉTER
2020.07.10.


52 vállalkozás kasszájában landolt 105 milliárd forintnyi állami támogatás tavaly egyetlen forrásból: a Külgazdasági- és Külügyminisztérium (KKM) által kezelt egyedik kormánydöntés (EKD) nevű megállapodásokból. A pénz kiosztásának módjáról szinte semmit nem tudhat meg a nyilvánosság, csak eredményt: mennyi pénzt kapott egy vállalat, és hány munkahely létrehozását vállalta cserébe.

Az összeg nagyságrendjét talán az érzékelteti a legjobban, a 450 ezer magyarországi cég összesen 303 milliárd társasági adót fizetett be 2019-ben – ennek a pénznek a harmadát kapja vissza egy markonyi, többnyire külföldi nagyvállalat. A közúthálózat fenntartására összesen 90 milliárd forintot szánt a költségvetés tavaly, a bíróságok összesen 136 milliárd forintjába kerültek az adófizetőknek, az egész közmunka-program pedig 166 milliárd forint volt.

A támogatások nagy része a korábban megszokott évekhez hasonlóan a nagy multinacionális cégekhez került, pedig a kormány jellemzően arról beszél, a hazai vállalkozások segítését tekinti gazdaságpolitikája fő céljának. A támogatásoknak nem csak az abszolút összege nő évről évre, az egy-egy új munkahelyre jutó támogatás összege is a másfélszeresére nőtt tavaly egy év alatt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.