2020. július 22., szerda

ORBÁN KISFIÚNAK BIZONYULT, TOTÁLIS VERESÉGET SZENVEDETT, A JOGÁLLAMISÁGHOZ KÖTIK AZ UNIÓS PÉNZEKET

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2020.07.21.


Hiába hepciáskodott Orbán, feleslegesen szavaztatta előtte a magyar parlamentet, nagyon kisfiúnak bizonyult ő az EU-csúcson. Nem merte megvétózni az EU hétéves költségvetését, annak ellenére sem, hogy az EU semmit nem teljesített abból, amit kötelező érvénnyel megszavaztatott magának a magyar parlamentben. Ez azt is jelenti, hogy Orbán nevetségessé tette magát, mert nem tartotta be az általa megszavaztatott parlamenti határozatot, ahogy ő szereti mondani: a magyar emberek akaratát. Igaz, hogy az sem a magyar nép akarata volt, hanem kizárólag az övé, de ezúttal is kiderült, hogy semmit nem számít Magyarországon a parlament, Orbán azt csinál, amit akar.

Orbán azért szenvedett vereséget, mert önmaga csapdájába került: nem tudta, hogy a jogállamiságot ezúttal jónak vagy rossznak mondja. Orbán ugyanis tagadja a jogállamiságot, de ezt az Európai Unió plénumán nem tehette meg. Ezért úgy beszélt, mint akinek fontos a jogállamiság, egyetért azzal, hogy a jogállamiságot mindenki tartsa tiszteletben. Ezzel azonban kihúzta saját érvelése alól a talajt, hogy ne kössék a jogállamisághoz az uniós pénzeket. Mert ha a jogállamiság fontos, akkor milyen kifogása lehet ellene. Orbán még odáig is elment nagy buzgalmában és megfelelési kényszerében (élvezve a nagyok közt való forgolódást), hogy kijelentette: aki nem tartja be a jogállamiságot, azt nem szankcionálni kell, hanem kizárni az Európai Unióból. Orbán Viktor ezzel az Amerikai Népszava álláspontjára helyezkedett, az Amerikai Népszava pedig üdvözli, hogy Orbán Viktor is magáévá tette ezt az alapelvet.

Amikor ez elhangzott Orbán szájából, akkor kellett volna az EU vezetőinek azonnal kezdeményeznie, hogy Orbán Viktor javaslatát fogadják el az EU intézményei, vegyék be az uniós szerződésbe, és mostantól szerezzenek érvényt Orbán Viktor javaslatának. Még utólag sem lenne késő, ha erre hivatkozva, akár Orbán-törvénynek nevezve benyújtanának egy ilyen javaslatot. Orbán a tőle származó és róla elnevezett törvényjavaslatot talán csak nem utasítaná el. Komikus volt, hogy amikor Orbán nem győzte a jogállamiságot dicsérni, magasztalni, még próbálkozott azzal, hogy a jogállamiság ne legyen feltétele az uniós pénzek kifizetésének. Ez annyira megalapozatlan, nevetséges, erőtlen érvelés volt, miközben mindenki tudta, hogy mi áll mögötte, hogy az EU-csúcson erről nem is zajlott jelentős vita. A vita a keretösszegekről és az elosztás módjáról szólt, amibe Orbánnak a legkisebb beleszólása sem volt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése