2020. augusztus 10., hétfő

A KORMÁNYNAK NYILVÁNOSSÁGRA KELLENE VÉGRE HOZNIA A JÁRVÁNYÜGYI TERVEIT

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2020.08.10.


„Nem érdemes abba belemenni, hogy itt van-e már a koronavírus-járvány második hulláma, hiszen az emberek fegyelmezettségének köszönhetően, első hullám sem volt. Például Budapesten a közvetlen emberi kontaktusok száma 90 százalékkal csökkent” – mondta Falus Ferenc járványügyi szakértő. Az emberek mind fegyelmezetlenebbek, „sokan nem is hiszik el, hogy van járvány, ami nem csoda, hiszen a magyar központi állami sajtó azt sulykolja hogy nincs itt baj, csak a migránsoktól, illetve a külföldről érkezőktől kell félni, de mi a határon minden vírust egyesével megfogunk”. Ideje lenne, hogy a kormány nyilvánosságra hozza járványügyi terveit. Ahogy egyébként a főváros megtette, például a szociális ellátórendszerrel kapcsolatban. Falus úgy tudja, a kormány rendőröket is bevet már a kontaktus-kutatásokba.

„A kormánynak egyértelműen kellene kommunikálnia, el kellene részleteiben mondani, hogy milyen intézkedéseket, lépéseket tervez a járvány kezelésére” – hangzik a korábbi országos tiszti főorvos több mint tanácsa. Mint ugyanis kifejtette, tudnunk kellene, hogy ha ilyen helyzet alakul ki, akkor ilyen intézkedések lépnek életbe, ha olyan, akkor olyan. S arról is hallanunk kellene végre, hogy az intézkedések betartását hogyan ellenőrzik, egyáltalán ellenőrzik-e, vagy úgy tesznek, mint a pálinkafőzéssel, amikor csak a levegőbe beszéltek.

Az ellenőrzésre és a betartatásra már csak azért is sürgető szükség lenne, mert egyre inkább romlani látszik a helyzet. Napok óta mind több a regisztrált fertőzött eset, s sajnálatos módon, a halottak száma is – ma például a hivatalos közlés három újabb elhunytról és 35 újabb fertőzöttről adott számot. Emellett egyre több új járványgóc alakul ki – a közelmúltban például a siófoki kórházban történtek sorozatos fertőződések, vagy legutóbb Pápáról mondták ki – Müller Cecília is –, hogy az a legújabb góc Magyarországon...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.