2020. október 16., péntek

AZ MNB 50 PONTJA – TÖBBET, JOBBAT, MÁST!

MÉRCE
Szerző: BÜTTL FERENC
2020.10.16.


Azért az kezd kifejezetten szórakoztató lenni, hogy hovatovább a Matolcsy György vezette jegybank válik a kormány legádázabb kritikusává. Nem tudom, hogy hová vezet ez – és bár tudom, hogy a háttér az MNB elnök és a pénzügyminiszter személyes konfliktusa, azért – gondolom, lesz egy pont, amikor sok lesz a jóból és a kormányfő az asztalra csap majd.

Mert kezdjük mindjárt azzal, hogy azt mondja az MNB a válságkezelést (2020 tavasz) értékelve, hogy „[a]z európai országokban – a gazdaságszerkezeti eltérésekből adódó különbségek mellett – ott volt visszafogottabb a GDP csökkenése, ahol a kieső magánkeresletet képesek voltak kormányzati kereslettel legalább részben pótolni”. Aztán kitesz egy grafikont, ami azt mutatja, hogy a „Felhasználási tételek változása 2020 első felében az előző év azonos időszakához viszonyítva” és ott a „Közösségi fogyasztás” rész Magyarország esetében 0,2 [%]. Ami nem azt mutatja, hogy a hazai állami kiadások (közösségi fogyasztás = kormányzati költés) hirtelen növekedni kezdtek volna, mintegy ellensúlyát képezve a visszaeső magánkeresletnek és a mélybe zuhanó külső keresletnek (export). Pedig ha jól emlékszem, soha nem látott, a GDP 10%-át is kitevő kormányzati élénkítő csomagról harsogott mindenki a kormányoldalon, a miniszterelnöktől az utolsó facebookos bérkommentelőig bezárólag. Ejnye.

Nem bírom ki, elnézést, hogy mintegy zárójelesen ne üzenjem az MNB szavaival azoknak, akik a munkanélküliek számának emelkedését hiányolva kiáltanak humbugot és gondolják azt, hogy nem is volt „igazán” válság, hogy: „[a] legutóbbi 2008-09-es válságot követően a munkaerőpiaci alkalmazkodás elnyújtva jelentkezett, 2-3 negyedéves késéssel követte a gazdasági aktivitásban bekövetkező változásokat (…), miközben az álláskeresési idő tartósabban megemelkedett”.

A jegybank 9 kiemelt területen fogalmaz meg válságkezelési javaslatokat a kormány számára...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.