2020. október 16., péntek

JOGÁLLAM-E MÉG MAGYARORSZÁG? MÁR ITT A MAFFIAÁLLAM? - PODCAST

444.HU
Szerző: presshelsinki
2020.10.16.


Iszonyúan kiterjedt, sőt egyenesen rendszerszintű korrupcióról már hosszú évek óta beszélnek. Igazság szerint már az Orbán-kormány előtti időkben is így volt ez. A Fidesz 2010-es választási győzelmének egyik legfontosabb összetevője éppen a korrupcióval szembeni népharag volt.

Az Európai Bizottság jogállamisági jelentése is számos vészes dolgot azonosított: a politika és az üzleti világ összefonódását vagy a korrupt politikusok büntetlenségét. Erős jelek mutatnak, arra, hogy a magyar államot foglyul ejtették, és itt a magyar state capture vagy maffiaállam. Igaz ez? És ha igen, most miért ennyire megbocsátó a hazai közvélemény a korrupcióval?

Erről kérdeztük:

Bodoky Tamást, az Átlátszó főszerkesztőjét
Léderer Sándort, a K-Monitor ügyvezető igazgatóját és
Martin József Pétert, az Trasparency International Magyarország ügyvezető igazgatóját.
A beszélgetést Ónody-Molnár Dóra újságíró vezette.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.