2020. október 16., péntek

ORBÁN TOVÁBBRA SEM INTÉZKEDIK, CSAK ÜZENGET

HÍRKLIKK
Szerző: HírKlikk
2020.10.16.


„Orbánnak ez a mai megnyilvánulása a betegekkel és a halottak hozzátartozóival szembeni súlyos érzéketlenséget is mutat: azon a napon, amikor 33 – elkerülhető – halálesetről számoltak be hivatalosan, akkor a miniszterelnöknek annyi az üzenete, hogy ne tervezgessünk síkirándulást” – adott hangot véleményének Falus Ferenc. A korábbi országos tiszti főorvos felháborítónak tartja azt is, hogy Orbán továbbra sem intézkedik, csak üzenget. A mostani „tanács” célja, hogy ismét megtöltsék az állami forintokkal amúgy már gazdagon kistafírozott hazai wellness-szálókat. „Pedig ha minden így folytatódik, akkor mire eljön a síszezon, biztonságosabbak lesznek a sípályák, mint a hazai szállodák” – prognosztizálta a járványügyi szakember.


„Egész Európában nehéz a helyzet, még Németországban is többen halnak meg, mint Magyarországon, a magyar egészségügy európai összevetésben még jól állja a sarat... miután a járvány felszálló ágban marad következő hónapokban is, ezért nehéz ősz és talán tél elé nézünk; jön a síszezon, mindenki tervezi a téli vakációját, megismerve az európai helyzetet azt javaslom, hogy ne tervezzenek a síszezonban külföldi utazásokat” – üzente haza Brüsszelből a Facebook oldalára feltöltött minivideójában Orbán Viktor.

„Orbán intézkedés helyett megint csak üzenget” – reagált a mai miniszterelnöki üzenetre Falus Ferenc. Mint emlékeztetett rá, már nyáron is ezt tette, amikor azt mondta, hogy „kevesebb Adria, több Balaton”. (Azt már mi tesszük hozzá, hogy ezt még ő maga sem tartotta be, hiszen lefülelték adriai nyaralása közben, ahogy lebukott több embere is, élükön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel. Vélhetően a síeléssel sem lesz másképp.)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.