2020. október 7., szerda

SZARKA EZREDEST FELSZABADÍTÓKÉNT “BEHÍVJÁK” MAJD AZ SZFE “TERRORIZÁLT KERESZTÉNY DIÁKJAI”, MINT A SZOVJET CSAPATOKAT

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2020.10.06.


Az SZFE-ügy megoldására az intézmény élére helyezett katonatiszt, Szarka Gábor ezredes, a nyilatkozataiban már előre felvillantotta, hogyan “oldódik” majd meg az SZFE-krízis. Mint elmondta, információi szerint „a tiltakozók terrorizálják a bent lévőket, kiabálásig menő viták vannak”, továbbá „A tanköztársaságban valamiféle demokrácia van, csak kérdés, hogy most már ez nem dikatúra-e”. Világos beszéd, előbb-utóbb segítséget kell nyújtani az SZFE épületén belül terrorizált diákoknak, véget kell vetni a Soros által pénzelt és az illegitim, bukott baloldal által felhasznált “csoport” terrorjának. Szarka ezredes nem tehet mást, mint bevonul felszabadítóként, mint a szovjet hadsereg.

Szarka ezredes most is leszögezte, nem kíván erőszakot alkalmazni, csak azt nem tudjuk, ez egyáltalán hogyan jutotott eszébe egy egyetem autonómiát követelő diákságával szemben. Őt majd “behívják”, és ha behívják, nem tehet mást, mint “bemegy”, és felszabadítja azokata diákokat, akiket azért terrorizálnak libernyák sorosista társaik, mert már régóta nehezen viselték az egyetemen a liberális terrort és már gyerekkorukban is keresztény oktatásra vágytak. Szarka ezredes pedig nem tehet mást, az egyetem vezetése nem engedheti meg, hogy terrorizálják a kívülről feluszított “csoport” tagjai a békés keresztény diákokat. Miután Szarka ezredes bevonul, mint a II. ukrán front, és felszabadítja az SZFE elnyomott igazi diákjait, áldatlan állapotokról számol majd be. Kiderül, hogy az épületet megszállva tartó diverzáns csoport vezetői és tagjai nem is SZFE-s diákok voltak, csak néhány megtévesztett volt közöttük.

Megtudjuk, hogy a változást eleve az SZFE diákjai akarták és az alapítványosítás az ő akaratukra történt, Vidnyánszkyt követelték, de az egyetemet évtizedek óta külső hatalmak ügynökei által megszállt “csoport” ezt nem engedte. Nem történt más, minthogy a magyar nemzet ezen a területen is megvalósította az önrendelkezést, és visszavette azt, ami az övé. Brüsszelisták és Soros György ügynökeinek fészke volt az épület, nem véletlen, hogy ennyire ragaszkodtak hozzá, és meg is szállták. Szarka ezredes talál majd egy-két “igazi” diákot, akik azonnal életre szóló szerződést kapnak a Nemzeti Színházba, és beszámolnak arról az elnyomásról, ami az egyetemen volt, csak azért, mert ők keresztény hívők és nem voltak hajlandóak lemondani a család eszményéről. Majd drámai képekben ecsetelik a vörösterror drámai napjait, ami az épületben zajlott. A felszabadító hadsereg az utolsó pillanatban érkezett és mentette meg őket...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.