2020. december 19., szombat

KARSAI LÁSZLÓ: A MAGYAR HOLOKAUSZT ELSŐ SZÁMÚ FELELŐSEI

MÉRCE
Szerző: KARSAI LÁSZLÓ
2020.12.19.


1945. december 17-től 1946. január 7-ig a Zeneakadémia még fűtetlen nagytermében zajlott annak a három embernek a népbírósági tárgyalása, akik nagy mértékben tehetők felelőssé azért, hogy 1944 tavaszán-nyarán 437.000 magyar zsidót vagy zsidónak minősített magyar állampolgárt Auschwitzba és más német táborokba deportáltak.

Egy-egy tárgyalási nap átlagosan reggel 9-től délután 2-3 óráig tartott, egy-két rövid szünettel. A perben dr. Jankó Péter tanácsvezető bíró, dr. Matiszfalvy István népügyész, dr. Újhelyi Szilárd politikai ügyész, valamint a népbírák elsősorban azt próbálták meg tisztázni, hogy az Adolf Eichmann és viszonylag kis létszámú Sonderkommandója szakértői tanácsait is követő vádlottak hogyan voltak képesek megszervezni és lebonyolítani a magyar vidéki zsidóság megbélyegzését, kirablását, gettókba, majd gyűjtőtáborokba terelését, végül deportálását. Ilyen rövid idő alatt ilyen sok zsidót Eichmannak addig még Európa egyetlen más országából sem „sikerült” elhurcoltatnia. Ennek az „Európa-rekordnak” — melyre Eichmann élete végéig büszke volt — a krónikája a népbírósági tárgyalásukról megjelent, immár a neten is szabadon elérhető 650 oldalas forráskiadványunk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.