A KÖZOKTATÁS DEMOKRATIZÁLÁSÁRÓL

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: RADÓ PÉTER
2021.01.18.

2021-re ráfordulva, s ahogy talán lassan lecseng majd a pandémia is, várhatóan újra felerősödnek majd azok a remények, hogy a jelenlegi autokratikus, korrupt és jó kormányzásra alkalmatlan rezsim választásokkal eltakarítható lesz. Ideje lesz tehát komolyan elgondolkodnunk azon is, hogy a visszanyert demokrácia történelmünk egy újabb rövid epizódja lesz, vagy képesek leszünk elkerülni a rendszerváltás utáni két évtized hibáit. Mindeközben talán újra felfedezzük azt a trivialitást is, hogy demokraták nélkül nem lehet demokráciát csinálni.

Demokratikus attitűddel rendelkező, szabad és aktív polgárok nevelése nem kis részben a magyar közoktatás felelőssége lenne, s minden erről szóló kutatás szerint e tekintetben az csúfos kudarcot vallott. De nem csupán a demokratikus állampolgári nevelés kudarcával kell szembenéznünk, hanem azzal is, hogy a magyar közoktatási rendszer pont annyira autokratikus, mint a politikai rendszer, ugyanis brutális mértékben kirekesztő. Kirekesztő, mert egy kisebbség kultúráját változtatja mindenkivel szemben érvényesített elvárásokká, kirekesztő, mert elképesztő mértékű szociális szelekciót érvényesít, kirekesztő, mert iskolai gettókba zárja a roma tanulók többségét, kirekesztő, mert semmilyen teret nem enged a szülők és az oktatásban érdekelt különböző társadalmi csoportok érdekérvényesítése számára, s végül kirekesztő, mert az elmúlt években az oktatási döntések meghozatalát egy hivatali bürokrácia monopóliumává tette.

A pedagógiai gyakorlat demokratizálása

Az oktatás demokratizálása nem egy minisztériumban, hanem a tantermekben kezdődik. Ha azonban a pedagógusok napi munkáját autoriter viselkedési kultúra jellemzi, az iskola óhatatlanul engedelmes alattvalók nevelésének a színterévé változik. Ez nem egyszerűen csak a pedagógusok személyiségvonásainak kérdése, legalább annyira módszertani tudatosságé és felkészültségé is. Egy nagyon egyszerű példa: résztvevő megfigyelésen alapuló értékelések bizonyítják, hogy ha a pedagógusok a kérdéseikre azonnali, előre legyártott és bemagolt válaszokat várnak, a gyerekek nagyon gyorsan megtanulják, hogy a saját gondolataik és véleményük semmit sem számít. Ott azonban, ahol a pedagógusok türelmesen megvárják, amíg a gyerekek előállnak a saját válaszaikkal, s ahol még arra is van mód, hogy ahhoz más gyerekek is hozzászóljanak, ráadásul mindeközben biztonságban érzik magukat, ott valódi demokratikus attitűdök formálódnak. A példa arra is rávilágít, hogy ez nem megy erőteljes pedagógiai szemléletváltás nélkül. El kell végre szakadni attól a görcsös kényszertől, hogy „haladni kell a tananyaggal”, s a drága negyvenöt percekből nem lehet beszélgetésre és vitára időt pazarolni. Aktív állampolgárok neveléséhez saját tanulásukban aktívan részt vevő tanulók kellenek, akik párokban, kiscsoportokban vagy az egész osztállyal együtt tanulják meg, hogyan kell másokkal együttműködve válaszokat találni és problémákat megoldani. A pedagógiai gyakorlat demokratizálása egyúttal azt is jelenti, hogy a pedagógusok tevékenységének rejtett üzenetei nem kirekesztőek. Nagy tudatosság és felkészültség kell ahhoz, hogy a „csendes és szorgalmas kislányok” ne kapjanak kevesebb figyelmet és pozitív megerősítést a tanító néniktől, mint az „imádnivaló rosszcsont kisfiúk”, a pedagógusok ne szállítsák le automatikusan a szegény és/vagy roma gyerekekkel szembeni elvárásaikat, s a mozgáskorlátozott gyerekeket ne kezeljék azzal az „empátiával”, amivel korlátozott szellemi képességekkel rendelkező gyerekeket szoktak. A demokratikus nevelés kulcsa tehát a minden más szempontból is jó pedagógia...

ITT OLVASHATÓ

ÉLET ÉS IRODALOM 2021/1. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM 2021/1. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2. RÉSZ)