2021. január 20., szerda

TÖRZSI KATOLICIZMUS – BESZÉLGETÉS FERENC PÁPA KÖNYVÉRŐL GÁBOR GYÖRGGYEL (2.)

HÍRKLIKK
Szerző: HARKAI PÉTER
2021.01.20.


A népszerű vallástörténész, filozófus a katolikus egyházfő „Álmodjunk együtt – Út egy jobb jövő felé” című interjúkötetét idézve, felvázolja az Orbán-rendszer elsorvadásának egy lehetséges változatát.


A „noéeffektusnál” fejeztük be a beszélgetésünk első részét, amivel Ferenc pápa globális gondolatát idézte, miszerint a „koronavírus a mi Noé-pillanatunk”. Merész képzettársítás – mit értsünk alatta pontosan, illetve mire céloz ezzel a pápa?

– A lényeg, hogy az emberi életre történő hivatkozás a legfontosabb, legalábbis egy keresztény ember számára ez kellene, hogy a legfontosabb legyen – ennek érdekében kell a túlélési, azaz az élet átmentésének stratégiáját kidolgozni a járványhelyzet idején is. Természetesen a gazdaságot sem figyelmen kívül hagyva, amennyiben az is az emberi életet, a létben maradást szolgálja. Pál apostolnak a már korábbiakban is idézett sora, „az egész teremtett világ együtt sóhajtozik”, a pápa szerint tökéletes, önmagát beteljesítő gondolat, hiszen a pandémia egyként sújt mindenkit. De azt is mondja, hogy a világ tele van rejtett pandémiával – ilyen az éhezés, az erőszak, a klímaváltozás, vagy akár az eljövendőben várható újabb világjárványok. Továbbá „rejtett pandémiaként” értelmezhető a virtuális világok létrehozása, amelyekbe elkezdtünk berendezkedni, s amit a populista politika a végletekig kihasznál a maga futószalagszerűen legyártott fake news-aival, a virtuális valóság megalkotásával, ahol már messze nem az igazság vagy a valóság a fontos, hanem a hír hatása és annak következményei...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.