2021. március 9., kedd

MIKÖZBEN DÚL A JÁRVÁNY, KORMÁNYKÖZELI FIGURÁKNAK OSZTOTTAK ÍGÉRETES ÜZLETEKET

444.HU
Szerző: SZABÓ ANDRÁS
2021.03.09.


Március 4-én csütörtökön az ország nagy része arra figyelt, a kormány hogyan kezeli az ismét súlyossá váló járványügyi helyzetet. Gulyás Gergely miniszterelnökségi miniszter ekkor jelentette be az újabb szigorításokat. A kormány pedig javában készült a hétvégi tömeges oltási kampányra, amely csütörtök estére 
elkezdett káoszba fulladni.

Jóval kisebb figyelem jutott arra, hogy a kormány aznap jelentette be egy jelentős piaci szektor átrendezését. Csütörtökön adtak ki egy közleményt arról, hogy megvannak a nyertesei annak az állami pályázatnak, amely arról szólt, a jövőben kik tevékenykedhetnek felszámolóként, vagyis kik végezhetik a fizetésképtelenné váló vállalkozások felszámolását.

90 győztes cég közül 54 korábban nem rendelkezett ilyen jogosultsággal, vagyis új szereplő a piacon. A közzétett listát átvizsgálva a Direkt36 azt találta, hogy a nyertes pályázók között több olyan cég van, amely fideszes politikus vagy pedig más kormányközeli figura érdekeltsége. A pályázatra összesen 277 cég jelentkezett, az elbírálás során pedig nagy súllyal estek latba a szubjektív szempontok.

Ez egy jelentős, évi 3-6 milliárdosra becsült piac, amelyen mostantól az állami felszámoló mellett mindössze ez a 90 nyertes cég működhet. A piacon arra számítanak, hogy a járvány miatti gazdasági problémák eredményeként hamarosan felpörögnek majd a felszámolások, tehát a felszámoló cégek ezzel jól fognak járni.

A nyertesek között van egy Seszták Miklós korábbi miniszterhez köthető ügyvédi iroda cége is, miközben Seszták maga is részt vett a kiválasztási folyamatban. A pályázati eljárással kapcsolatban több kérdést is feltettünk a kormánynak és Sesztáknak is. Ezekre egyelőre nem kaptunk választ.

Mészáros-kör, Papcsák, Valton, Tasnádi

A nyertesek között van egy Fejérvári-ház Kft. nevű cég, amely egy fideszes politikus, Papcsák Ferenc résztulajdonába tartozik. Papcsák korábban fideszes parlamenti képviselő volt. A 2010-es kormányváltás után elszámoltatási kormánybiztosnak nevezték ki. A kormánybiztosi pozíciójáról néhány hónappal később azért mondott le, mert Zuglóban polgármesternek választották. A polgármesteri posztot csak egy cikluson keresztül töltötte be. Jelenleg a jegybank felügyelő bizottságának elnöke...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.