2021. április 9., péntek

ELÉRHETŐ-E A KORMÁNY OLTÁSI CÉLJA A KIESETT KELETI VAKCINÁK NÉLKÜL?

G7.HU
Szerző: VÁCZI ISTVÁN
2021.04.09.


...Az operatív törzs adatai, az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) adatbázisa, valamint a vakcinagyártók közleményei alapján a mostanáig beérkezett közel 4,8 millió adagból több mint 3,8 milliót használtak fel, így jelenleg elvileg – ha nem ment kárba érdemi mennyiség – 970 ezer vakcina van raktáron az országban. Ennek az oltási dinamika és a két adag közötti időre vonatkozó előírások alapján több mint elegendőnek kell lennie az április végéig esedékes második körös oltásokra, tehát óvatosan számolunk, ha azt feltételezzük, hogy a mától beérkező szállítmányok mind mehetnek első körös oltásra.*

Mit tudunk ezekről a szállítmányokról? A Sinopharmnál a következő releváns szerződéses határidő május 15., addig kell leszállítani 400 ezer adagot. (Majd június 15-ig további 3,5 milliót.) Természetesen nem lehet kizárni, hogy még áprilisban is érkezik belőle, de ezzel nem számoltam. (A már itt lévő, még fel nem használt kínai vakcinák nagy részét a második körös oltásra tették félre.)

A Szputnyik V gyártója továbbra is késésben van: a hiányzó mintegy félmillió adagot március 23-ig kellett volna leszállítania. Az utolsó 400 ezer adagnak pedig április 22-ig kellene megérkeznie a szerződés szerint. A korábbi hektikus szállítások miatt nehéz kérdés, hogy ebből mennyi érkezik majd meg, bár Szijjártó Péter azt ígérte, hogy az oltás első dózisából még hiányzó 200 ezer adag megérkezik áprilisban, a hiányzó második dózisok „időtáblázatának az összerakása zajlik”. (A Szputnyik V az egyetlen idehaza alkalmazott olyan oltás, ahol eltérő az első és a második dózis tartalma. A jelenleg is késésben lévő közel félmillió adag mind második dózisú.)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.