2021. május 26., szerda

HACK PÉTER POLGÁRHÁBORÚVAL FENYEGET, HA ELTÖRÖLNÉK A DIKTATÚRA ALAPTÖRVÉNYÉT

AMERIKAI NÉPSZAVA
Szerző: Amerikai Népszava
2021.05.25.


Hack Péter adott interjút az ATV-nek, amelyben az egykori SZDSZ-es ügyvivő Orbán Viktor önkényuralmát alkotmányosnak nevezte, míg szerinte az önkényuralom eltörlése alkotmányellenes lenne, amely polgárháborúhoz vezetne. Az általa elmondottak alapján nem kérdés, hogy ő maga egy “polgárháborús” helyzetben kinek az oldalán állna: az önkényuralom oldalán. Mielőtt az általa előadott ördögi logikát ízekre szednénk, fontos tisztázni, hogy Hack milyen minőségben beszélt.

Hack Péter jogász, de a jogot úgy forgatja, ahogy az ennél erősebb identitása diktálja. Hack Péter a Hit Gyülekezete lelkésze, egyik vezetője, a gyülekezeti főiskola rektor-helyettese, aki már húsz évvel ezelőtt is olyan beszédet mondott, amit Németh Sándor vezető lelkész megrendelt tőle. Ezt a szempontot nem szabad lebecsülni, mert Hack egy szektás vallási fanatikus, aki szerint Németh Sándoron keresztül mindig Isten szól hozzá, ami pedig felülír minden egyéb megfontolást.

Ezért Hack Péter minden közéleti megnyilvánulása mögött Németh Sándor és a Hit Gyülekezete (még véletlenül sem Isten vagy a saját lelkiismerete és szakmai véleménye) áll. Amit Hack mond, abból azt lehet megállapítani, hogy az adott kérdésben Németh Sándornak mi a véleménye és mi a közvetlen anyagi érdeke. Hack ezt szolgálja, ezt a véleményt csomagolja jogi és politikai nyelvezetbe. Ha Németh Sándor az ellenkezőjét mondaná, azt is ugyanilyen csomagolásban előadná. Hack nem önálló személyiség.

Az ATV-nek adott interjújából, amely minden idők egyik legcinikusabb és legaljasabb eszmefuttatása volt, nem azt tudtuk meg, hogy mit gondol Hack Péter, hanem azt, hogy mit gondol Németh Sándor. Nem az derült ki, hogy egy jogász hogyan látja az alkotmányos helyzetet, hanem az, hogy egy szektás fanatikus hogyan próbálja eladni a szektavezére álláspontját, hogy az jogi alapvetésnek tűnjön...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.