2021. május 10., hétfő

SZÁZMILLIÓS FEJLESZTÉSEKET TERVEZTEK A FENYVES MELLÉ KISTELEKEN, ERRE KIVÁGTÁK AZ EGÉSZET

ORSZÁGSZERTE / ÁTLÁTSZÓ
Szerző: SEGESVÁRI CSABA
2021.05.10.


Évek óta visszatérő eleme a kisteleki turisztikai fejlesztéseknek a Pap-fenyves, a Csongrád-Csanád megyei település egyik kedvenc kirándulóhelye. A több hektáros állami erdőt nemrég teljesen kivágták, a Dalerd szerint az erdő 2015-ben lett veszélyes, és újratelepítik. A Momentum ifjúsági tagozata szerint a fideszes polgármester hibázott, mert az önkormányzat – évtizedes ígérete ellenére – nem vette meg az erdőt. Az önkormányzat szerint viszont erre nem is lett volna lehetőségük.


Halmokba pakolt fenyő és egy hatalmas csupasz tér – így néz ki most a Csongrád-Csanád megyei Kistelek mellett a Pap-fenyves. Az állami erdőt nemrég vágták ki, a helyiek egyik kedvelt kirándulóhelye volt. És nem csak a lakosok értékelték sokra a fenyvest: az önkormányzat is sokáig hivatkozott rá turisztikai pályázataiban – erre Borsik Viktor, a Momentum ifjúsági tagozatának politikusa hívta fel a figyelmet közösségi oldalán.

“20 év ígérgetés, hazudozás, hitegetés és lopás”

így kezdi posztját Borsik Viktor, majd végigviszi, hogyan változott az erdő szerepe az elmúlt években a település fejlesztési terveiben.

A jelenleg is fideszes vezetésű kisteleki önkormányzat 2000-ben tervezett aquaparkot a fenyves mellé, de ez akkor nem sikerült. 2004-ben már arról beszélt Nagy Sándor polgármester, hogy “az állami tulajdonban lévő 54 hektáros erdőt az önkormányzat szeretné megvenni, hogy itt épülhessen meg az aquapark. Az erdő közelében lévő földeket is sorra vásárolja meg a város, hogy helye legyen a közel százhektáros komplexumnak.”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.