2021. július 5., hétfő

"A KÖRNYEZETHEZ VALÓ JOG NEM ALAPJOG" - ELUTASÍTOTTA AZ AB A HELYIEK PANASZÁT A CLUB ALIGA MIATT

MAGYAR NARANCS
Szerző: FÓNAI IMRE
2021.07.05.



A Club Aligában közben már parcelláznak, a Balaton-partját éppen most tervezik újra elzárni a falu elől, akárcsak a Rákosi-időkben. A helyiek tovább próbálnak küzdeni a partszakaszért.


„A svájci Luzern mellett egy tó körül magántelkeket sajátítottak ki, hogy a köz jobban hozzáférjen a vízhez; van a világnak ilyen helye is, csak mi a sötét oldalon lakunk” – mondta egy balatonaligai nyaralótulajdonos az Aligai Fürdőegyesület kibővített szombati közgyűlésén, amelyen a sajtó részéről csak a Narancs.hu volt jelen.

A felszólaló férfi ezzel a példával akarta érzékeltetni: hazánkban, ezen belül a Balaton partján mostanság ezzel ellentétes folyamatok zajlanak. Ahogyan Veres Lászlóné, az egyesület korábbi elnöke fogalmazott, 

"a hajdani pártüdülőt, a Club Aliga Balaton-partját éppen most tervezik újra elzárni a falu elől, akárcsak a Rákosi-időkben"

Nem egy hajóban

Habár a Club Aligában már javában parcelláznak, az Aligai Fürdőegyesület még mindig nem adja fel. Ahogyan a közgyűlésen Bukovszki András alelnök bejelentette, most éppen a Magyar Falu programban meghirdetett új lehetőségben a remény: az önkormányzat jelezte igényét Mager Andrea miniszternek a Club Aliga hét hektáros területének ingyenes tulajdonba vételére.

Ez a hét hektár közterület (utak, parti sétányok, móló, vízparti közpark) – ahogyan a Narancs.hu korábban többször is megírta – egy 2013-as, a Club Aliga akkori tulajdonosai és az önkormányzat között létrejött szerződés, mi több, egy miniszteri rendelet értelmében is a településnek járna a hajdani pártüdülő 47 hektáros területéből, mégpedig abból a részből, amit a Club Aliga új, NER-közeli tulajdonosai is csak vagyonkezelésbe kaptak az államtól, strandi területekkel, közutakkal...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.