2021. július 27., kedd

RENDSZERVÁLTÁSKORI PÁRHUZAMOK URALTÁK A TÖMEGES MEGFIGYELÉS ELLENI ELLENZÉKI TÜNTETÉST

MÉRCE
Szerzők: BOGATIN BENCE, KISS SOMA ÁBRAHÁM ÉS BERNÁTH LACKÓ
2021.07.26.


Mintegy ezer fő vett részt az hatpárti ellenzéki szövetség és az Új Világ Néppárt által közösen szervezett demonstráción, amely során a tiltakozók a Terror Háza Múzeum elől az Andrássy úton a Fidesz Lendvay utcai székházához vonultak a Pegeasus-botrány során nyilvánosság elé tárt megfigyelések miatt. A beszédeknek nagyjából két visszatérő motívuma volt: többen a rendszerváltás előtti pártállami megfigyelést citálták a rendezvényre (már aki elég idős volt ehhez), valamint nem maradhatott ki az előválasztáson és a választáson való részvételre buzdítás sem.


A pártzászlókkal vonuló tüntetők előtt a Pegasus-botrány kitörése után a tüntetést kezdeményező Momentum tagjai mentek azzal a molinóval, amelyet nemrég ugyancsak a Fidesz Lendvai utcai székházánál feszítettek ki, és amelyen a „товарищи конец”, azaz az „Elvtársak, vége!” felirat volt olvasható. (A mondat az MDF egyik plakátjának jelmondata volt a rendszerváltás idején)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.