2021. augusztus 11., szerda

37 MILLIÁRDOT OSZTOTTAK SZÉT EGYHÁZI CÉLRA A GAZDASÁGI ALAPBÓL – IVÁNYI GÁBORÉKNAK MÁR A BÉREKRE SEM TELIK

HÍRKLIKK
Szerző: HARKAI PÉTER
2021.08.11.


Július elején jelent meg a sajtóban, hogy három évre 60 milliárd forintot hagyott jóvá a kormány egyházi működésre, program- és fejlesztési támogatásokra. Ebből az idei támogatás 19,9 milliárd forint, jövőre és 2023-ra pedig 20-20 milliárd forint jut.


A hétvégén megjelent Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint váratlanul a gazdaság-újraindítási alapból oszt szét 49 milliárd 566 millió forintot a kormány. Ebből 36,8 milliárddal az egyházi működési-, program- és fejlesztési támogatások részesülnek. Még a járási kormányhivataloknak is jutott 2,5 milliárd forint.

Ehhez képest ma reggel Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke az intézményeiket vezető kollégáinak az alábbi levelet volt kénytelen megküldeni:


Sajnálatos módon, ismét nehéz helyzetbe kerültünk azt követően, hogy a NAV 270 millió forint erejéig zárolta forrásainkat és 127 milliót le is emelt./.../Az elmúlt években egyszer fordult elő, hogy nem tudtuk a teljes bért határidőre juttatni, de ebben az esetben is rövid időn belül korrigálni tudtunk a hátralék tekintetében. Talán most is ez a helyzet.”

Az intézményvezetőket arról volt kénytelen kedden értesíteni, hogy a havi béreket egyelőre első részletben tudják folyósítani, a hátralékot reményeik szerint 10-e után kaphatják meg. Iványi bízik abban – áll a levélben –, hogy a nehéz körülmények ellenére, sikerül kitartaniuk ebben az évben és 2022 változást hoz végre az egyházi státuszukat illetően is.

Iványi Gábor a drámai helyzet ellenére hangsúlyozta, hogy „a hatóságok kíméletlen eljárása velünk szemben nem az egyházat, templomainkat, lelkipásztoraink szolgálatát érinti, hanem azokat az államtól átvállalt feladatokat, amelyek ellátása számunkra gyakorlati, hitvallási kérdés is, és most közvetlen elszenvedői a mélyszegénységből érkező gyerekek.”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.