2021. augusztus 11., szerda

SZÉL BERNADETT A MÉLYSZEGÉNYSÉGBEN ÉLŐK ÁTOLTOTTSÁGA KAPCSÁN FORDULT AZ EMMI-HEZ, DE VÁLASZ HELYETT CSAK „OLTÁSELLENES BALOLDALOZÁST” KAPOTT

MÉRCE
Szerző: CZÉKMÁN BENDEGÚZ
2021.08.11.


Számos országban megfigyelhető tendencia, hogy komoly nehézségekbe ütközik a lakosság mélyszegénységben élő részének bevonása a koronavírussal szembeni oltási kampányokba. Ez látszik Franciaországban is, ahol a nemrég szigorú lezárásokat bevezető tengerentúli területek mellett az ország legszegényebb megyéjének számító, Párizstól északra fekvő Seine-Saint-Denis-ben a legalacsonyabb az átoltottság, illetve az Egyesült Államokban, ahol a járvány negyedik hulláma az ország legszegényebb, legalacsonyabb átoltottsági szinttel rendelkező államát, Mississippit érinti a legsúlyosabban.

Magyarországon is hasonló helyzetről számolnak be a szakemberek, az átoltottsági szint az ország legszegényebb térségei között számon tartott Borsod-Abaúj-Zemplén és Jász-Nagykun-Szolnok megyékben július közepén még nem érte el az ötven százalékot, míg Budapesten már akkor is 61 százalék fölött volt.

Látván a probléma súlyosságát, Szél Bernadett független országgyűlési képviselő írásbeli kérdéssel fordult az Emberi Erőforrások Minisztériumát vezető miniszterhez, Dr. Kásler Miklóshoz hogy megtudja, hogyan tervezni növelni a kormány az oltakozási hajlandóságot a mélyszegénységben és szegregátumokban élők körében. Az LMP korábbi társelnöke és miniszterelnök-jelöltje levelében három kérdést fogalmazott meg:

- támogatna-e a minisztérium egy olyan célzott oltóbuszos kampányt, amely kifejezetten a mélyszegénységben, telepszerű körülmények közt élőket célozná és fogadná az oltásra még nem regisztrált állampolgárokat is, akiknek igény szerint technikai segitséget is nyújtana a regisztrációhoz?

- támogatna-e a kormány egy olyan munkacsoport felállítását, amely járványügyi szakemberek, megfelelő helyismerettel rendelkező civilek, az érintett minisztériumok és az ombudsmani hivatal bevonásával dolgozná ki a mélyszegénységben élők átoltottsági szintjének növelésének stratégiáját?

- támogatna-e az EMMI egy offline és online kampányt az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő, oltással kapcsolatos álhírek cáfolatára?

Levelében a képviselő emlékeztette a minisztériumot, hogy 250-300 ezerre tehető azoknak a főleg roma állampolgároknak a száma akik az ország 1300 szegregátumának egyikében élnek. Szél Bernadett emellett elismerően nyilatkozott az Országos Roma Önkormányzat és nyolc civil szervezet által nagy sikerrel levezényelt, „Oltass, hogy élhess!” kampányról, amely elsősorban a szegregátumokban élő roma állampolgárokat célozta meg, aki körében a felmérések szerint az oltási hajlandóság alig 30 százalék. A képviselő szerint szükség lenne az április és május között egy hónapig tartó kampány folytatására...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.