2021. szeptember 2., csütörtök

BAJBAN LEHETNEK A NYUGDÍJBA KÉSZÜLŐK - ÉPPEN A KOCKÁZATMENTES BEFEKTETÉSEK VESZÍTENEK ÉRTÉKÜKBŐL

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Azénpénzem
2021.09.02.


Az idei első félévben az egy évvel korábbihoz képest megnőtt a várakozási idő letelte, de még a felhalmozási időszakon belüli nyugdíjpénztári kifizetés. A jelenlegi pénz- és tőkepiaci folyamatok alapján könnyen lehet, hogy a szép nyugdíjpénztári hozamoknak búcsút lehet mondani.

Az önkéntes nyugdíjpénztárak taglétszáma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adatai szerint az idén júliusra is tovább fogyott. A csökkenés mértéke az előző év végéhez viszonyítva közel egy százalékra rúgott. Ezekben a kasszákban mostanra már 1,1 milliónál kevesebben takarítanak meg idősebb korukra. Bár egy év alatt több ezren léptek be újonnan, a nyugdíjba vonulók száma is elég jelentős volt. (A teljes interaktív jelentést itt találja meg.)

Mint a részletes táblázatok alapján az Azénpénzem.hu kiszámolta: az idén az első félévben közel három százalékkal többen vették fel megtakarításukat a várakozási idő letelte, de még a felhalmozási időszakon belül, mint a tavalyi azonos időszakban. Ők ezt alighanem szükségből tehették, a szabályok szerint ugyanis a 10 év után, de még a nyugdíjkorhatár elérése előtti kifizetés esetén csak a megtakarítás hozama adómentes, a tőke után fizetni kell.

A nyugdíjpénztári tagság elöregedésére utalhat, hogy a nyugdíjkorhatár elérése utáni kifizetések 13 százalékkal lettek magasabbak az idén, mint tavaly. Halálozás miatt pedig 54 százalékos a megugrás. A kedvezményezetteknek, illetve örökösöknek a 2020 első félévi nem egészen 2 milliárd forint helyett 3 milliárd forintot fizettek ki a kasszák.

Ha valaki teheti, annak az ajánlható, hogy a 10 év megtakarítási időszak és a nyugdíjkorhatár elérése között akkor is hagyja bent pénzét, ha havi tagdíjat már nem tud fizetni. Sajnos azonban igen sokan vannak, akik például korábbi, a pénztári befizetést valamilyen módon támogató munkahelyük elvesztése után egyetlen fillérrel sem gyarapítják pénztári megtakarításukat. A pénztáraktól szerzett információ szerint a tagok fele lehet nem fizető...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.