2021. szeptember 2., csütörtök

MAGYAR NARANCS AJÁNLÓ

MAGYAR NARANCS
Szerző: mancs.hu
2021.09.01.


TARTALOM

MaNcs 33. évf. 35. sz. (2021-09-01)


A SZERK.

A SZERK.
Von der Leyen, a troll

Emlékeznek még a múlt év végi brüsszeli balhéra? Orbán és lengyel elvbarátai a teljes uniós költségvetés vétójával fenyegettek, így akarván elérni, hogy az EU ne fogadja el az úgynevezett jogállamisági mechanizmust, a rendeletet, amely lehetővé teszi az uniós pénzkifizetések felfüggesztését a jogállamiság elveinek az EU pénzügyi érdekeit veszélyeztető sérelme esetén (magyarul akkor, ha egy kormány az intézményesített lopást körülbástyázó jogrendszert alakít ki).

A SZERK.
Krisztusból bohócot

Amikor júniusban a Magyar Jogász Egylet Értékek és intézmények a tízéves Alaptörvényben című konferenciáján Kövér László azt mondta, hogy az Alaptörvény legfőbb üzenete az, hogy „Magyarország magyar ország akar maradni”, Trócsányi László pedig azzal tromfolta, hogy az Alaptörvény „választ ad arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk és hová tartunk”, senki nem lepődött meg.

A SZERK.
Sámán, sámán!

Embert menekíteni Afganisztánból embert próbáló küldetés, az elmúlt napokban-hetekben ezen fáradozott gyakorlatilag az egész NATO, illetve a fél világ, elsőül is ideértve az Egyesült Államokat.

EGOTRIP


LÁSZLÓ GÉZA
Visszajátszás
Siessünk, mert lemaradunk

Állok a sorban a festéküzletben, körülöttem sokan válogatnak: mesteremberek, családapák, családanyák. Sorra kerülök, mondom a színkódot, vízbázisú selyemfényűt kérek fára. A festékkeverő szaki biccent: ma én vagyok az első, aki tudja, mit akar. A vevők általában csak közelítőleg tudják, mit szeretnének, de azt nagyon.

PUBLICISZTIKA

BETLEN ANNA
Utópia és disztópia
A nemváltoztatásról – vitában Fekete Émivel



Fekete Émi orvos e lap három héttel ezelőtti számában közölt cikkében a kormányfő által meghirdetett „gyermekvédelmi népszavazást” bírálva megállapítja, hogy az lényegében egy hamis állításokra, fikciókra alapozott választásipropaganda-akció. Ebben igaza is van.

KÜLPOL

INTERJÚ
„Sorban állnak a burkákért”
Dobrovits Mihály történész, turkológus az afganisztáni helyzetről

Tisztában kell lenni az afganisztáni társadalmi-etnikai-közösségi identitás tagoltságával és összetettségével ahhoz, hogy megérthessük, miért maradtak sikertelenek az Afganisztánra kényszerített vagy éppen ott kitermelődő modernizációs programok.

BELPOL

ELDURVULÓ ELŐVÁLASZTÁSI KÜZDELEM ZUGLÓBAN
Barátságtalan mérkőzés

Sehol nem támadják egymást olyan élesen az ellenzéki előválasztás jelöltjei, mint Zuglóban. A pártok többsége az utóbbi két választást megnyerő, helyben beágyazottabb szocialista Tóth Csabát támogatja, de a Momentum színeiben induló Hadházy Ákosnak is van mibe kapaszkodnia.

ELKÖSZÖNT A POLGÁRMESTER, DE MARADT A GAZDA SZEGVÁRON
Árpád, árpánk

Bevetette árpával az önkormányzat földjét Szegvár leköszönő fideszes polgármestere, földhasználati díjat nem fizetett, ezért az új képviselő-testület feljelentette. A rendőrség szerint nem történt hivatali visszaélés, mert a korábbi községvezető nem közhatalmat gyakorolva, hanem gazdálkodóként járt el, amikor megművelte a területet. Kis történet Csongrádból.

KÖNYV


KÖNYVMELLÉKLET
Milyen könyvekkel kezdjük az olvasást?

Minimum tizenegyes! a Magyar Narancs irodalmi sikerlistája – magyar irodalom

KÖNYVMELLÉKLET – INTERJÚ
„Lejegyzeteltem az álmaimat”
Lydia Davis író

A rövidebbnél is rövidebb történetek, a flash fiction mesterének két novelláskötete és az A történet vége című regénye jelent meg eddig magyarul. Az amerikai írót, Proust-fordítót és jelentős jegyzetelőt keleti parti otthonában értük el telefonon.

KÖNYVMELLÉKLET
Ki látott engem?
Vendégségben Bajor Gizinél

A nagy forgalmú fővárosi közterek ugyan Blaha Lujzának és Jászai Marinak jutottak, ám a Színészmúzeum Bajor Gizi nevét viseli s az ő egykori villájában rezideál, mutatván, hogy a hajdani nagy színésznő különleges helyet foglal el a magyar színháztörténeti emlékezetben. De valóban így lenne?

KÖNYVMELLÉKLET
A próféta szakálla
Hargittai István: Jeremiás nyomában – Beszélgetések Komoróczy Gézával

Két fényképet nézegetek. Az egyik a fiatalos, sikeres Mezopotámia-kutató Komoróczy Gézát mutatja 1979-ben, Az ókori Kelet című tévésorozat forgatása közben. Szúrós tekintettel néz, állát sötét, „asszír stílusú” szakáll borítja. A másik Hargittai István kémikus és tudománytörténész 2020-as, kitűnő portréfotója az új beszélgetőkönyv borítóján.

KÖNYVMELLÉKLET
Erős kis szóreaktorok
Szvoren Edina: Mondatok a csodálkozásról

Távoli barátnőm, aki szenvedélyes olvasó, megkérdezte, hogy miről szól az új Szvoren-könyv. Irodalomkritikus létemre elakadt a szavam: „Hát… a szorongásról”, válaszoltam, de azonnal visszaszívtam és „idioszinkráziákra” helyesbítettem az előbbi közhelyet. Szóval, „viszolygásokról, undorodásról, elborzadásokról”. „Olyan nagyon mai és budapesti”, fűztem még hozzá.

KÖNYVMELLÉKLET – INTERJÚ
„Csak a kés vagyok”
Kőhalmi Zoltán humorista, író

Mérnöknek tanult, de az jobban érdekelte, hogy hogyan lehet egy-egy poént felépíteni. Nemrégiben megjelent második regénye, Az utolsó 450 év a jövőbe visz. Ennek kapcsán főleg a máról beszéltünk: klímaparákról, propagandáról és a Karinthy-gyűrűről is.

KÖNYVMELLÉKLET – A HOMÉROSZ-FORDÍTÁSOK NYOMÁBAN
Homér dolmányban

Az első magyar nyelvű Iliász 200 éve jelent meg, és 50 éve halt meg Homérosz felülmúlhatatlan hazai fordítója, Devecseri Gábor. Költők és klasszikafilológusok, katolikus plébános és kálvinista lelkész, világtalan tanító és kolozsvári alpolgármester közös ügye: a magyar Homérosz.

KÖNYVMELLÉKLET
Mese az igazságról
Gerlóczy Márton: Fikció 1. – A katlan

Gerlóczy Márton új regénye egy sorozat, a Fikció első darabja. E cím kapcsán máris felmerülnek bizonyos kérdések. A szerző eddigi életműve ugyanis következetesen építette föl az író alteregóját (a szerző nevéből faragott), Márczy Lajost.

KÖNYVMELLÉKLET
A történet folytatódik
Istvánfi Gyula: Az építészet mellékvágányain

A címet olvasva azok az építészettel összefüggő, de akár építészetnek is nevezhető tevékenységek jutnak eszünkbe, mint a tereprendezés, a folyószabályozás, az erdősítés vagy éppen az erdőirtás.

KÖNYVMELLÉKLET : VISSZHANG
Lydia Davis: Elég jól vagyok, de lehetnék egy kicsit még jobban is

„Tudom, hogy ezen a napon boldognak kellene lennünk” – indul a Fókák című hosszabb, gyászfeldolgozó novella, a kötet egyik legerősebb, épp középre szerkesztett szövege, a kötet magja.

KÖNYVMELLÉKLET: VISSZHANG
Tim Marshall: Falak

Elképesztő gyorsasággal épülnek a világban a határt kijelölő és megerősítő kerítések – Tim Marshall brit újságíró e könyvében pontosan azt taglalja, hogyan jött létre a mind kisebb darabokra szabdalt világunk.

KÖNYVMELLÉKLET: VISSZHANG
Therese Anne Fowler: Egy kifogástalan hölgy

A történelmet azok írják, akik ismerik, és hajlandók megszegni a szabályokat, áll a borítón.

KÖNYVMELLÉKLET: VISSZHANG
Rényi Ádám: Osztálytalálkozó és más mesék inkább felnőtteknek

A kötet vegyes halmaz, elemei hullámzó, hol jobban, hol kevésbé eltalált rövidkék.

KRITIKA

FILM
A múlt horgán
Nia DaCosta: Kampókéz

Váratlanul időszerű és telített volt 1992-ben Bernard Rose Kampókéz című horrorfilmje.

OPERA
Díva és Társa
Puccini: Tosca

Kétszer kell bejönnie a színpadra, hogy egyszer bent legyen, szól a szépkorú színházi lekicsinylés, amelyet a Tosca alakítóira rendszerint nemigen lehet elhasználni.

SZÍNHÁZ

INTERJÚ
„Elmúltak már a derék idők”
Rozs Tamás zenész, tanár

Folyamatosan koncertezik, színházi előadásokban vesz részt, sokszor használ sajátos énektechnikát, és újabban looperezik is, de a tanítás mindent fölülír nála. S már másodszorra jött el Kaposvárról, ezúttal az SZFE-botrány miatt.

RÉS A PRÉSEN
Szabadon, bátran, kísérletezve
Szalontay Tünde színész

FILM

INTERJÚ
„Inkább patrónusnak mondanám”
Csáky Attila producer

A héten mutatják be Tolvaly Ferenc Szent Ignác útja című filmjét. A film producerével a zarándokfilm valósághoz való viszonyáról, hitelességéről is beszélgettünk.

TÉVÉSMACI
Szamárpaprika

Amikor Sztupa és Troché visszahúzódtak a mezőgazdaságba, Sztupának volt egy remek ötlete arra nézvést, hogyan lehet azt a legkevésbé feltűnően csinálni.

ZENE

LEMEZ
Súlyfelesleg
George Harrison: All Things Must Pass. 50th Anniversary Edition

Sokan szimbolikusnak tekintették a Beatles 1970-es megszűnését, a „legendás” hatvanas évek méltatlan lezárásának. A közönséget a béke és a szeretet helyett már az izgatta, hogyan ugrik egymás torkának Lennon és McCartney, miért halt meg Janis Joplin és Jimi Hendrix, milyen új szupergroup jelenik meg a színen.

INTERJÚ
„Így már 102 évig kellene kihúznom”
Jamie Winchester zenész

Nyolc év telt el azóta, hogy zenei karrierjét hátrahagyva visszaköltözött Írországba, ahol teljesen hétköznapi, civil életet él. Csak akkor áll színpadra, ha Magyarországra látogat, legközelebb szeptemberben érkezik az 50. születésnapjára rendezett nagy koncert alkalmából.

MI A KOTTA?
Csak tisztesség nem

Klasszikus zenei programajánló a 2021/35. hétre

VISSZHANG

VISSZHANG: FILM
Mennyit ér egy élet?

Annyiféleképpen láthattuk már 9/11-et: lent voltunk Nicolas Cage-dzsel a tornyok romjai alatt (Oliver Stone: World Trade Center) és fent voltunk a repülőn a terroristákkal küzdő utasokkal (Paul Greengrass: A United 93-as).

VISSZHANG: LEMEZ
Andris Nelsons: Sosztakovics-szimfóniák

A világ­klasszis lett karmester a Sosztakovics-interpretáció Mekkájává tette Bostont.

VISSZHANG: KÖNYV
Szálasi minisztere voltam – Rajniss Ferenc naplója

Csődszag – regisztrálta 1945 áprilisában a bukás aromás légkörét a Szálasi-féle bagázs lemondott és már nagyban menekülő minisztere, akinek önigazoló és fontoskodó feljegyzései szintúgy ezt az átható ájert árasztják magukból mindmáig.

VISSZHANG: FILM
Nagybetűkkel a szabadságért

Döbbenetes lepusztultság, elmaradottság és a sosem volt dicsőség megalomán emlékművei.

VISSZHANG: KÖNYV
Sergey Gordienko – Natalia Gordienko
Foglalkozások nagy könyve

Mi leszel, ha nagy leszel? – teszi fel a kérdést az alcím.

VISSZHANG: KONCERT
Kispál–Bräutigam–Püspöki


A Kispál és a Borz névadó gitárosa a zenekar feloszlása óta csak nagyon ritkán lép fel, ezért minden ilyen alkalom eseményszámba megy, különösen akkor, ha nem Lovasi András oldalán áll színpadra.

VISSZHANG: LEMEZ
Nite Jewel: No Sun

Négy év telt el a Los Angeles-i Ramona Gonzalez, ismertebb nevén, Nite Jewel előző, Real High című albumának megjelenése óta.

VISSZHANG: FILM
Lőpor turmix

Hogyan lehet lebénult karokkal, ráadásul nőként legyőzni három, életünkre törő marcona alakot?

INTERAKTÍV

Egy hét kultúra 2021/35.

Rövid hírek: kultúra itthon, külföldön és másutt

Egy hét tudomány 2021/35.

Rövid hírek: hurrikán, szauruszok, világűr

Szüret 2021/35.

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi.

LOKÁL


MAGYARORSZÁG EDDIGI LEGSÚLYOSABB MADÁRMÉRGEZÉSE
Héják az avaron

Nyomoznak a rendőrök a Pest megyei Tura közelében történt madármérgezés miatt. A bűncselekmény a város polgármestere által elnökölt vadásztársaság működési területén történt. A hatóság a sötétben tapogatózik, de helyben sokat hallani úri vadászatokról.

MEDVEHELYZET ROMÁNIÁBAN
A védelem ára

Válságos állapotokat idézett elő az elmúlt évek meggondolatlan vadgazdálkodása Erdélyben: a védettségük miatt túlszaporodó medvék már a falvak mindennapjait veszélyeztetik, az állatokat etető turisták pedig tovább rontanak a helyzeten.

MOZGÁSSÉRÜLT-LAKÓTELEP PESTHIDEGKÚTON
Vörös téglás álmok

Az ENSZ 1981-et a rokkantak nemzetközi évének nyilvánította, s erről Magyarországon is megemlékeztek. A hivatalos protokoll mellett – emlékbélyeg, kiállítások stb. – a mozgássérült-lakótelep ötlete alulról jövő kezdeményezésként kapcsolódott a tematikus évhez, de megvalósítása a kései Kádár-kor tipikus vállalkozásának tekinthető.

LÉLEK

INTERJÚ
„Védtelen gyerek voltam”
Ádám, pedofil bűncselekmények áldozata

Interjúalanyunkat kiskamasz korában zaklatta az edzője, aki a korábbi években bizalmi viszonyt épített ki vele. (A fiatal férfit nem valódi nevén, hanem Ádámnak nevezzük.) Amikor értesült arról, hogy a férfival szemben rendőrségi vizsgálat indult, felkereste lapunkat, hogy elmondhassa, mi történt vele. Ezzel is segíteni akar másokon, s a kibeszélés számára az önterápia része. Felkavaró beszélgetés következik.

GASZTRO

KERTÉSZ LESEK
Amici Miei

CHILI&VANÍLIA
Vilnai ihletésű újévi puding


Mézes-almás kalácspuding

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.