2021. december 10., péntek

SZORUL A NER-HUROK A HAJLÉKTALANKÓRHÁZ KÖRÜL

NÉPSZAVA
Szerző: SZALAI ANNA
2021.12.10.


Nem tudnak tovább várni Habony Árpád üzletfelei: átalakítják és bővítik a gyógyszerészeti intézet épületét, de a hajléktalankórház egyelőre marad.

Lassan körbeépítik a Szabolcs utcai hajléktalankórházat, de az intézmény elhelyezéséről továbbra sincs végleges döntés. A fővárosi egészségügyi intézmény helyére költöztetni kívánt Országos Gyógyszerészeti és Élelmezésügyi Intézet (OGYÉI) végleges elhelyezését biztosító átépítésre és bővítésre vonatkozó építési engedélyt már július végén kiadta – december első napjaiban pedig módosította – a fővárosi kormányhivatal Kosztyu Anikó vezette kiemelt ügyek osztálya. A gyógyszerészeti intézet elhelyezését tavaly novemberben nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánította a kormány. A feladatot egyelőre úgy pipálta ki a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF), hogy a hajléktalankórháznak is helyet adó, Szabolcs utcai tömbben lévő két emelet plusz tetőtér beépítésű épületet alakítják át, illetve bővítik a kívánt méretűre. 

A telek másik felén áll egyébként a KEF irodaháza és a Liget projekt keretében 20 milliárdért felépített Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ is. Hat évvel ezelőtt még azon izgultak a fővárosi hajléktalanellátást szervező Budapesti Módszertani Központ és Intézményei vezetői, hogy a múzeumi létesítmény miatt teszik lapátra a hajléktalanokat ellátó egészségügyi intézményt. Nem így történt, a Városliget Zrt. a terület Róbert Károly körúthoz közelebbi részét kapta meg. De Baán László a tervek bemutatásakor belengette, hogy az új múzeumi központ új befektetéseket vonzhat a környékre. Így is lett...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.