2022. január 25., kedd

VAN-E ARRA LOGIKUS MAGYARÁZAT, HOGY VÖLNER PÁL SZABADLÁBON VAN?

TELEX
Szerző: ROVÓ ATTILA
2022.01.25.


Hogyan lehetséges, hogy az utóbbi idők legsúlyosabb politikai korrupciós botrányának egyik főszereplőjét, egy volt igazságügyi államtitkárt nem tartóztattak le, vagy ahogyan régen hívták, nem tették előzetesbe? Utánajártunk, hogy ilyenkor ki és mi alapján dönt, és mi lehet a kulcsmomentum ebben a kérdésben.


Viszonylag sokáig sikerült titkolni, hogy a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökét a feleségével együtt a ferihegyi repülőtéren elfogták, és aztán le is tartóztatták. Csak az akció után egy héttel, tavaly november közepén szellőztette meg a Blikk név nélkül, hogy mi történhetett, majd december elején a 24.hu írt arról, immár névvel, hogy teljes a hírzárlat Schadl György ügyében.

A DK feljelentette az ügyészeket

Aztán felgyorsultak az események. Pár napra rá egy ügyészi mentelmijog-kikérésből kiderült, hogy az ügyben Völner Pál államtitkár is érintett. Ő pillanatok alatt eltűnt a közéletből, a sajtó pedig az egész ügy iratanyagát elkezdte feldolgozni.

Schadl azóta is letartóztatásban van, egészen friss hír, hogy márciusig biztosan marad is,

Völner Pállal szemben azonban semmilyen kényszerintézkedést nem rendeltek el a hatóságok.

A Demokratikus Koalíció szerint egyértelműen politikai okok állnak a háttérben, az ellenzéki párt fel is jelentette az ügyészeket, akik Völner letartóztatását indítványozhatnák, de nem tették. (Az ügyészi indítványokról aztán a bíróság dönt, ha nincs indítvány, nincs miről dönteni.) A DK politikai befolyásolásról, „Orbán politikai akarata alapján működő igazságszolgáltatásról” beszélt.

Az ügyészség elutasította a feljelentést, közleményükben azt írták:

- a letartóztatás indítványozása nem kötelező, hanem lehetőség;

- csak törvényben meghatározott okokból lehet indítványozni;

- és csak akkor, ha a cél (sikeres büntetőeljárás) máshogy nem biztosítható, a „letartóztatás ugyanis nem cél, hanem eszköz”...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.