2022. április 5., kedd

ITTHON GYŐZÖTT, EURÓPÁBAN MEGGYENGÜLT - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ
Szerző: KÁRPÁTI JÁNOS
2022.04.05.


A német üzleti körök napilapja, a Handelsblatt szerint a magyar kormányfő ugyan otthon bebetonozta a pozícióját, az EU azonban elfordul tőle, beleértve régi barátait is. Kárpáti János nemzetközi lapszemléje.

Először pillantsunk vissza mindössze néhány napot az időben, ami azonban ma már fényévnyi távolságnak tűnik: a választások előtt tette közzé svájci közrádió és televízió olasz nyelvű internetes oldala a Klubrádióval - ahogy arra a címben utalnak, az ellenálló rádióval - foglalkozó riportját, amelyben Arató András alapító elnök elmondja, hogy a rádió indításakor, 21 évvel ezelőtt, az első Orbán-kormány utolsó évében még nem volt használatos az illiberális társadalom kifejezés, de a berendezkedés már létezett, és nem volt nehéz olyan munkatársakat találni, akik elégedetlenek voltak a viszonyokkal. Orbán a 2002-es választást aztán elvesztette, de 2010-ben újra győzött, mégpedig kétharmaddal. Az már értelemszerűen nincs benne a beszámolóban, hogy most tegnapelőtt ismét, sorozatban negyedszer is. Arató elmondta a svájci újságírónak, hogy a független média elleni hadviselésnek két lényeges eleme van: a gazdasági és az intézményi ellehetetlenítés - a Klubrádió vonatkozásában a hirdetési piactól való elesés, majd a frekvencia elvétele. Az antennákon ugyan már nem fogható a műsor, de a Klubrádió az interneten továbbra is létezik, és még növekedett is a hallgatósága: naponta 220 ezer ember követi online valamelyik műsorát. "Hallgatóink adományaiból élünk, az illiberalizmus eddigi 12 éve alatt több mint 6 millió eurót kaptunk tőlük, ami egy kis rádió esetében hatalmas összeg” - mondta a Klubrádió elnöke a svájci közmédiának adott olasz nyelvű interjújában.

Most pedig nézzük, hogyan látja Magyarország és az Európai Unió viszonyának a kilátásait a bécsi Der StandardGerald Schubert kommentárja szerint az EU-nak további négy esztendőre módfelett nehéz partnerségre kell berendezkednie Magyarországgal. Egy olyan tagállammal való partneri viszonyra, amelynek a kormányfője a média nagy részét beállította a sorba, és a választási jog átalakításával előnyt biztosított magának az urnáknál. Orbán Viktort korrupcióval is vádolják, valamint szintén szemére hányják a jogállamiság és a kisebbségek jogainak a megsértését, mégpedig uniós körökben is. A választási eredményben így nincs semmi új, ám az EU szempontjából ennél fontosabb az, hogy az országgal való kapcsolatait az eddiginél öntudatosabban képes alakítani. Rendelkezésére áll ugyanis az a viszonylag új jogállamisági mechanizmus, amely tavaly az év elején lépett hatályba, és idén februárban erősítette meg az érvényét az Európai Bíróság, Magyarország és Lengyelország ellenvetései nyomán. Ez a mechanizmus az uniós támogatási eszközök folyósítását a jogállami kritériumok teljesítésétől teszi függővé. Alkalmazását illetően ugyan számítani lehet némi vitára, hiszen minden egyes esetben bizonyítani kell azt, hogy a jogállamiság megsértése az uniós támogatási pénzekkel való visszaéléssel fenyeget, mégis a mechanizmus azt jelenti, hogy megtörtént az első lépés.

A Der Standard kommentátora kitér arra is, hogy a Fidesz tavaly kénytelen volt távozni az Európai Néppártból, és hogy egyelőre nem igazolódtak azok a félelmek, miszerint Orbán a szélsőjobboldali pártokból hozhat létre nagy frakciót az Európai Parlamentben. "A nemzetközi nacionalizmus beleütközött saját határaiba” - írja.

Az osztrák szerző felhívja a figyelmet az Oroszország-politikával összefüggő nézeteltérésekre is: Orbán közel áll Vlagyimir Putyinhoz, és a választási kampány során Moszkvával kapcsolatban igyekezett lavírozni, miközben Lengyelország egyértelműen Oroszországgal szemben foglal állást. Orbán, aki a Brüsszellel való vitáiban eddig mindig maga mellett tudhatta Varsót, most hirtelen egyedül maradt.

Nem az EU-nak kell most azt mérlegelnie, hogy miként járjon el régi ismerősével, Orbánnal szemben, hanem Orbán az, akinek újra kell pozícionálnia magát abban az Európában, amelyben a tagállamok a nyomás hatására összetartanak, és amelybe ő egyre kevésbé akar beleilleni” - írja a kommentátor. Utalva az uniós alapszerződés hetedik cikke szerinti eljárásra, hozzáteszi: Magyarország, ha nem állnak mellette a lengyelek, akár még az EU-beli szavazati jogát is elveszítheti. "Orbán otthon triumfált, győzelme azonban az EU-ban megkeseredhet” - véli a Der Standard.

Lényegében ugyanez a gondolat tükröződik a német üzleti körök napilapjának, a Handelsblattnak a véleménycikkében. "Miért gyengült meg Orbán Viktor a választási győzelme ellenére is?” teszi fel a kérdést a szerző, Christoph Herwarts. Szerinte a magyar kormányfő ugyan otthon bebetonozta a pozícióját, az EU azonban elfordul tőle, beleértve régi barátait is. Az uniónak - írja - a következő négy évben továbbra is egy olyan tagállammal kell kijönnie, amelyik számos EU-szabályt elutasít, és közös döntéseket akadályoz. Ám az Európai Unión belül változnak az erőviszonyok - folytatódik a cikk. Még hetekkel ezelőtt is akadt néhány tagállam, amely nem csupán tudatosan megszegte Brüsszel egyes előírásait, hanem még támaszkodott is Oroszország és Kína segítségére. Az Ukrajna ellen intézett támadás óta Magyarország viszonylag egyedül maradt ezzel a stratégiával - állapítja meg a Handelsblatt.

ITT HALLGATHATÓ MEG ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.