2022. április 25., hétfő

PUTYIN HELYÉRE KERÜLHET ORBÁN AZ AMERIKAI EVANGELISTÁKNÁL - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ
Szerző: CSERNYÁNSZKY JUDIT
2022.04.25.


Otthonától távol ünnepelte az ortodox húsvétot több millió ukrajnai menekült, többek között Magyarországon is a Szent Mihály pravoszláv egyház budapesti templomában, ahol ezúttal ukrán pap celebrálta az ünnepi misét – írja az AP. Az amerikai evangelistákat összezavarta Putyin háborúja, de Orbán családmodellje tetszik nekik. Orbánnak a pápával baráti jellegű találkozója volt? Nemzetközi lapszemle.

Az ünnep alkalmából több száz ukrán vett részt a budapesti misén. A pap úgy fogalmazott, hogy a feltámadás reményt ébreszt, hogy Ukrajna győzedelmeskedni fog a gonosz felett. Eddig 5,2 millióan menekültek el hazájukból, közülük 490 ezren haladtak át Magyarországon, csaknem 3 millióan Lengyelország felé, 775 ezren pedig Románia felé menekültek Ukrajnából – írta a lap.

A Lengyelországba menekülő ukránok, illetve a vele szomszédos országok – így hazánk - szempontjából is kritikus időszak következik. Amennyiben a lengyel légiirányítók május elsejéig nem tudnak megegyezni az állami szervekkel a bérük és munkaidejük tervezett változtatásáról, nem szállnak fel lengyel gépek – írja a SchengenVisaInfo. A Varsóban dolgozó 206 légiirányítóból 180-an fenyegetnek azzal, hogy felmondanak, amennyiben rájuk kényszerítenék az új munkafeltételeket.

Orbán Viktor az amerikai keresztény jobboldal új Vlagyimir Putyinja? – ezzel a provokatív címmel jelentetett meg elemzést az Open Society/Nyílt Társadalom az orosz háború jelenlegi világpolitikai visszhangját elemezve. A cikk szerint Putyin csillaga leáldozóban és helyét kitöltő űrt az amerikai evangelistáknál Orbán töltheti be. Hogy miért? Például a szerző személyesen is megtapasztalta Indiana állam evangelista közösségében, hogy Putyin csillaga gyorsan emelkedett felfelé, amikor 2013-ban nyíltan szembeszállt az LMBTQ közösségekkel. Innen egy lépés volt, hogy Bill Graham, a népszerű amerikai lelkész kegyeibe fogadja Putyint. Fia, Franklin, találkozott is Putyinnal és Kirill pátriárkával is.

Így aztán nem is lepődhetett meg senki, amikor a bizonyos körökben nagytiszteletű Graham a háború kitörése előtti napokban a Twitterre kiírta, imádkozik Putyinért. Látva a háború borzalmait, kénytelen volt bizonyos tekintetben visszavonulót fújni, ellenben megjegyezte, mindezek dacára számos kérdésben Putyinnak helyes meglátásai vannak.

Most, hogy Putyin népszerűsége még az evangelisták körében is hanyatlik, felmerült helyette Orbán Viktor neve, hisz az ő családmodelljében semmi kifogásolható nincs. A szintén evangelista Pat Robertson és keresztény tv-je például csak mértékkel dicsérte Orbánt azért, hogy ukrán menekülteket fogad be és megengedi az amerikai csapatok állomásoztatását, amivel éppenséggel gyengíti az orosz elnököt. Igaz, Orbán okosan ezt úgy adja elő, bármit tesz, ő a magyar emberek érdekeit nézi.

A német Katolisch nevű lap Orbán pápai vizitjét elemzi, amelyből megtudjuk, hogy a 40 perces audiencia két fő témája az ukrán menekültek befogadása volt, amiért Ferenc pápa háláját fejezte ki a magyar kormányfőnek. A másik téma pedig Orbán általi, keresztényi erkölcsön alapuló családmodell hirdetése talált megértésre a pápánál. Az írás szerint igencsak baráti jelleget öltött a találkozó, így aztán magyarázatra sem szorul, hogy miért is hívta meg Orbán a pápát ismét Magyarországra, aminek minden bizonnyal a katolikus egyházfő eleget is fog tenni.

ITT HALLGATHATÓ MEG, ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.