2022. május 26., csütörtök

A VESZÉLYHELYZETI KATONAZENEKAR

HUPPA
Szerző: SZELE TAMÁS
2022.05.25.


Akkor most itt van nekünk ez a háborús veszélyhelyzet és meg kell magyarázni, mert tegnap már a kisboltban és a kínainál is megkérdezték tőlem, hogy mivel jár ez. Hát, ha én erre válaszolni tudnék, nagyon okos volnék, de azt legalább meg tudom mondani, mivel nem. Első sorban nyugodjon meg mindenki: ez nem hadiállapot. Csak fosztogatás.

Könnyű azt mondani, hogy nyugodjunk meg, de a miniszterelnök dél körül belengette a Facebook-oldalán, hogy ma délután Nagy Bejelentésre készül, és most mindenki síkideg, hogy mit fog mondani: bár azért nagyon radikális dologról tán csak nem lesz szó: én valami gazdasági jellegű szabályozásra számítok, ami persze nagyon fontos – hiszen ha elcseszi, felkopik az állunk – de mégsem mondjuk egy Huxit. Bár inkább meg sem próbálok jósolgatni, arra csak ráfarag az ember, mert vagy nem teljesül be a prognózis, és kinevetik, vagy – ettől tartok jobban – beteljesül, ugyanis én meglehetősen pesszimista alkat vagyok, vagy nevezzük ezt inkább jól értesült optimistának.

Azért ne feledjük, hogy ez az ország már hetedik éve folyamatosan veszélyhelyzetben él, ugyanis először 2015-ben hirdették ezt ki, akkor a „tömeges bevándorlás” miatt, aztán később az is fenntartották, de kihirdették a veszélyhelyzetet a világjárvány miatt is, amit most lehet, hogy visszavonnak (a visszavonás tervezetét már láttam), viszont van helyette ez a háborús. Szóval, ha azt vesszük, semmi különös nincs, az lenne a különös, ha egyszer valami miatt nem volna veszélyhelyzet. De az mindig lesz, ha mégse volna, fognak valami vészt nekünk, kötéllel, mint régen a katonát.

Jogilag azért nem árt, ha tisztában vagyunk azzal, milyen jogokat lehet ilyenkor korlátozni és milyeneket nem.

Korlátozható jogok

  • A szabadsághoz való jog,
  • a személyi biztonsághoz való jog,
  • a gondolati, lelkiismeret és vallásszabadsághoz való jog,
  • a békés gyülekezéshez való jog,
  • a tulajdonhoz való jog.

Nem korlátozható jogok

  • az élethez való jog,
  • az emberi méltósághoz való jog,
  • a kínzás, a kegyetlen, megalázó és embertelen bánásmód tilalma,
  • a szolgaság, illetve az emberkereskedelem tilalma,
  • az ártatlanság vélelme és a védelemhez való jog a büntetőeljárás során.

Nem korlátozható továbbá

  • az Alkotmánybíróság működése és
  • magának az alaptörvénynek a hatálya...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.