2022. május 19., csütörtök

ROGÁN ÉS A TITKOSSZOLGÁLATOK

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2022.02.19.


Most hallgatják meg a minisztereket a különféle parlamenti bizottságok, s mivel a Fidesz volt annyira nagyvonalú, hogy kétharmad-egyharmad arányban osztotta el a tagság arányát a választási eredményre mutogatva, voltaképp a Fidesz hallgatja meg az Orbán által kijelölt minisztereket, és a kör be is zárul. Innen érthető, ha leendő honvédelmi miniszter, Szalay-Bobrovniczky nem tartja aggályosnak azt, ha tulajdona van egy harcirepülő-gyárban, amelytől az állam gépeket is rendel. Ez legfeljebb korrupció, így a leendő miniszter mondhatta volna azt is, hogy boldog karácsonyt, vagy elmondhatta volna, neki csinos a felesége, tehát ne firtasson senki semmit.

A kétharmad-egyharmad arány miatt azonban úgysem kérdez senki semmit, ezek a meghallgatások semmivel sem kevésbé bábszínházak, mint bármely más olyan dolgok, amelyek demokráciában ugyan szokásosak, de a NER-ben a hatalmi viszonyok eloszlása miatt teljesen feleslegesek. Csak azért vannak, hogy Varga Judit mutogathasson, tessék, ugyan nem tudja, mi az a jogállam, de bizony még a leendő minisztereknek is keményen vizsgázniuk kell. Átesett ilyenen Kásler is négy éve, és láttuk mi lett belőle, ez a Bobrovniczky majd elad pár repülőt az országnak, és azt mondja oszt jónapot. Látszik, hogy nem várunk el sokat, reményünk meg egyenesen semmi.

A leendő honvédelmi miniszter friss hús, Rogán viszont annyira régi, hogy már szaga van, viszont egyre nagyobb hatalmat ad a kezébe Orbán, aminek nem biztos, hogy jó vége lesz. Mert Rogán nagyon jó katona. Láttuk, hogy a propagandát is milyen jól működtette, elsöpörte vele az országból a józan észt, az elhülyítésnek nagyon változatos módjait volt képes kitalálni, és pénze is volt hozzá dögivel. Mindezek után, ha azt halljuk, Rogánhoz kerül a polgári titkosszolgálatok irányítása, akkor semmi jóra nem számíthatunk. Nem is igazán a tehetsége, hanem a feladat végrehajtásának aljas módozatai miatt, lásd: propaganda.

Rogánt is meghallgatták tegnap kétharmad-egyharmad arányban, és talán épp emiatt nem tették fel neki a kérdést tervei elmesélése után, mégis, hogyan képzeli, amit elmondott, mert mesélt rémisztően riasztó dolgokat, hogy fusson mindenki, amerre lát, ha van rá lehetősége, pénze és egészsége. Azt mondta Rogán a polgári titkosszolgálatok feladatairól: azonosítsák be és lépjenek fel a „háborús propaganda” ellen. Ide sorolta azokat is, akik azt akarják, hogy „a magyar emberek fizessék meg a háború árát”. Ebből az látszik, hogy elhúzódó háborúra számít, másodjára az, hogy a háborús vészhelyzet mint új alkotmányos lehetőség akkor is megmarad, amikor háború már sehol.

Erre utal, hogy migrációs vészhelyzet is van már majd’ évtizede, úgyhogy azt csinálnak, amit csak akarnak, Rogán viszont a jelek szerint a titkosszolgálaton keresztül az ellenzék levadászására készül. Ha beszélhetünk még ilyenről. Mert mi az a háborús propaganda, ugye, hát az, amit annak nevezünk. Ha például kijelentjük, hogy az ukránoknak joguk van fegyverrel megvédeni magukat, máris háborús propagandát folytatunk, főleg Orbánhoz képest, aki másra sem alkalmas, mint sunyin békét óbégatni. Voltaképp ezzel nyerte meg a választást, mert ennyi is elég volt a jelek szerint. Innen nézvést a nagy többségnek az is mindegy, miket beszélt Rogán...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.