2022. augusztus 12., péntek

BOKROS: A FIDESZ NEM TANULT AZ ELŐZŐ KORMÁNYOK HIBÁIBÓL

KLUBRÁDIÓ
Riporter: HARDY MIHÁLY
2022.08.11.


A rezsicsökkentést és a benzinársapkát vissza kéne vonni, ezek ugyanis hiányt termelő intézkedések Bokros Lajos szerint. A volt pénzügyminiszter úgy véli, csak a rászorulóknak kell támogatást adni.


A mostani válság – az infláció és az államadósság elszabadulása – Bokros Lajos szerint az Orbán-kormány helytelen, észszerűtlen és szakszerűtlen gazdaságpolitikájának a következménye – írta a 24.hu. A Horn-kormány pénzügyminisztere az ATV műsorában azt mondta: "Most is fenyeget az államcsőd réme, ha nem kapjuk meg az uniós forrásokat"

Bokros az Esti gyorsban

Arra is felhívta a figyelmet 2021 november 14-én a Fidesz tisztújító kongresszusán bejelentette "őrületes intézkedés-sorozatát" abban már megemlítették a 480 forintos benzinárstopot, amelyet akkor a Megbeszéljük című műsorban a kommunista gazdaságpolitika tökéletes másolatának nevezett. 

Az intézkedések része volt

  • a 13. havi nyugdíj azonnali és teljes visszaépítése,
  • a 200 ezer forintos minimálbér, a 260 ezer forintos garantált bérminimum,
  • 6 havi "fegyverpénz" a rendőröknek és a katonáknak,
  • valamint az tavalyi szja visszafizetése a gyermekesek számára is.

"Még nem volt ukrajnai háború, nem érdemes külső tényezőkre rákenni azt a rettenetes romlást, amelyet a nemzeti szégyen kormánya hazánkra és társadalmunkra mér" – jegyezte meg a benzinár hatósági befagyasztásával kapcsolatban.

"A Fidesz 12 éve szakmányban pusztítja a magyar gazdaság éltető erőforrásait, és lopja, pazarolja azokat a forrásokat, amelyek az általuk hanyatlónak tartott Nyugatról származnak".

Azt is felidézte, hogy azt a gazdaságpolitikát, amelyet a Medgyessy-kormány jóléti rendszerváltás címén jelentett be, és amely végül a 2008-as államcsőddel fenyegető gazdasági válsághoz vezetett, a Fidesz – úgy tűnik – elfelejtette. Bokros szerint a kormány soha nem tanult a múltból, elődei hibáit sorra elköveti. Bokros lesújtó véleménnyel van azokról a szakemberekről, akiknek a feladata az lenne, hogy a kormányt figyelmeztessék egy-egy hibára, ami így elkerülhető lenne, mégsem teszik meg.

Arra a kérdésre, hogy Bokros milyen tanácsot adna a kormánynak, a közgazdász kifejtette, hogy nagyon kedvezőtlen a jelenlegi helyzet, mert a Fidesz pávatánca alapjaiban rombolta le az Európai Unió bizalmát Magyarországgal szemben. Külső forrásokra ilyen értelemben aligha számíthatunk. Egyetlen megoldást tart Bokros elképzelhetőnek: vissza kell építeni a jogállamiságot. Ez egyben azt is jelenti, hogy az összes olyan intézkedést, amelyek ezt a romlást előidézték, meg kell szakítani. El kell törölni a 13. havi nyugdíjat, mert soha senki nem fizetett 13 havi járulékot, amiből azt fedezni lehetne. Ehelyett ezt a központi költségvetésből finanszírozzák, amely lassan a GDP 10 százalékának megfelelő méretű hiánnyal küzd.

A Fidesz oly sokszor hirdette, hogy nem szeretnek tartozni senkinek, és a külső tartozásokat belső adósságokká alakították át, például államkötvények kibocsátásával. Amelyek 5 százalékos kamatozással nem versenyezhetnek a 13,7 százalékos inflációval, így csökken ezek iránt az érdeklődés.

A 480 forintos benzinársapka is csak a hiányt növeli, Bokros szerint fel kell adni. Ezek helyett a családi pótlék növelésével a valóban rászorulók terheit enyhítsék

ITT HALLGATHATÓ MEG, ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.