2022. október 24., hétfő

A MOMENTUM HATÁROZOTT LÉPTEKKEL HALAD NOVÁK ELŐD ÉS A HUNGARISTA NÁCIK ÚTJÁN

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2022.10.22.


A Momentum letakarta a Szabadság téri szovjet hősi emlékművet, és ezzel büszkén Novák Előd és a magyar nácik nyomdokaiba lépett. Gelencsér Ferenc nem először tesz úgy, mint a ma született gyermek, vagy aki nem Magyarországon nőtt fel, és nem tud semmit. De ha megkapargatjuk, az álnaivitás mögött nagyon is kiérlelt és pontos antiszemita, fasiszta és náci ideológia húzódik meg, amely a család egykori csurkista MDF-es irányultságából következik. Gelencsér például nem tudta, hogy a “Kitartás!” a nyilasok köszöntése és általuk lefoglalt kifejezés.

Gelencsér most azt játssza el, mintha nem tudná, hogy a Szabadság téri szovjet emlékmű körüli vita már lezajlott a magyar közéletben. Ennek megfelelően a legitim konszenzus az, hogy a szovjet emlékmű nem azoknak állít emléket, akik megszállták Magyarországot, hanem azoknak, akik felszabadították Budapestet a nácik és a nyilasok rémuralma alól, sok ember életét megmentve. Akik a Szabadság téri szovjet emlékművet támadták eddig, mint Novák Előd és náci társai, burkoltan a nyilasokat is védték ezzel, és elítélték, hogy az oroszok megmentettek ezzel sok zsidót.

Gelencsér Ferenc azonban az a pártelnök, aki semmit nem tud a közelmúlt és a távolabbi múlt magyar történelméről, ezért úgy tesz, mint akinek semmit nem is kell tudomásul vennie abból, s nem is érheti kritika, mert ő soha nem “arra” gondol. De azért mindig beletalál a fasiszta és a náci narratívába, tudatlansága ellenére még csak véletlenül sem téveszti el azt. A Momentum most ugyanazt a tettet hajtotta végre, amit a rendszerváltás után Csurka antiszemitái, Novák Előd és náci társai, csak nem kalapáccsal, hanem magyar zászlóval, aminek a jelentése ez esetben szintén “necces”.

Egy nyikhaj, éretlen, de láthatóan sok önbizalommal rendelkező fiatalember, Bedő Dávid, aki állítólag a párt országgyűlési képviselője (te jó ég!), azt mondta, hogy ahol áll, ez “az ország egyik legszégyenteljesebb szobra, ez a szobor hazug módon a szovjet megszálló csapatokat az ország felszabadítójaként mutatja be”. Ez egyrészt konkrétan is hamis, mert a felszabadító és a megszálló csapatok sem ugyanazok voltak, legfeljebb ugyanonnan jöttek, de itt két jól megkülönböztető aktus történt: a nácik és nyilasok alóli felszabadítás, illetve ezután a szovjet megszállás.

Ez még felkészült és ideológiailag független történészeknek is komoly fejtörést okoz, mert egyértelműen két különálló aktusról van szó, amit nem lehet eltörölni.

Ez az emlékmű soha nem a megszállásnak, hanem a felszabadításnak állított emléket, aminek letagadása súlyosan sérti a nácik és a nyilasok áldozatait, illetve azokat, akiket a szovjet felszabadítás mentett meg a haláltól. A magyarországi zsidóság mindig is tiltakozott az ellen, hogy a nácik és a nyilasok uralmától való felszabadulást (nem véletlen, mindig szélsőjobboldali magyar szervezetek kérdőjelezték ezt meg) összemossák. Ebben burkolt módon mindig benne volt a nyilasokkal és a nácikkal történő azonosulás és az antiszemitizmus. Emiatt nem bontották le soha az emlékművet.

De Bedő Dániel azt a sületlenséget is mondja a Szabadság téri szovjet emlékműről, hogy “ez a szimbólum, ami a magyar szabadságot és függetlenséget megtörte”. Tekintsünk el a képzavartól. Ha lefordítjuk magyarra ezt az állítást, Bedő Dániel azt mondja, hogy a szovjet csapatok érkezése Magyarországon a “szabadságot és a függetlenséget” törte meg. A Momentum nevű, és egykor fiatal értelmiségiekből álló, egykoron liberális párt országgyűlési képviselője azt állítja, hogy 1944-ben a náci megszállás és a nyilas rémuralom idején Magyarország egy független és szabad ország volt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.