2022. október 26., szerda

A VOLÁNBUSZOS SZTRÁJK AZ ÚJABB PÉLDÁJA A BÉREK ELÉRTÉKTELENEDÉSÉBŐL SZÁRMAZÓ FESZÜLTSÉGEKNEK

G7.HU
Szerző: STUBNYA BENCE
2022.10.26.


Annak ellenére tekinti sikeresnek a keddi kétórás figyelmeztető sztrájkot a Volánbusznál a munkabeszüntetést szervező Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ), hogy a tervek szerint a sztrájk által érintett több mint 2600 járatnál végül közel sem volt teljes a részvétel. Ugyan egyes városokban szinte mindenki részt vett az akcióban, voltak városok, ahol nem sztrájkoltak.

A SZAKSZ elnöke, Dobi István a figyelmeztető sztrájkot megelőzően azt mondta, hogy ha legalább a 2600 járat fele nem szállít majd utasokat, a sztrájkot sikeresnek tekinti, és további akciókat tervez. Csütörtökön a Volánbusz a Világgazdasággal közölte, a meghirdetett mintegy 2603 járatból több mint kétezer közlekedett, és 591 járat maradt ki. A szakszervezet megkeresésünkre közölte, hogy nem akar számháborúba menni, elfogadja a munkáltató adatait. Ugyanakkor Dobi István elmondta, a cég többféle módon is igyekezett megakadályozni, hogy a munkavállalók részt tudjanak venni az akcióban.

Dobi szerint a cég átvezénylésekkel próbálta ellehetetleníteni a munkabeszüntetést, például sztrájkoló buszvezetőket irányítottak át oda, ahol az elégséges szolgáltatás miatt közlekedni kellett, a nem sztrájkolókat pedig átvezényelték az eredeti terv szerint kimaradó járatokra. Arra is akadt példa, hogy azzal fenyegették a sofőröket, hogy kifizettetik velük az utasok nélkül közlekedő járatok menetköltségeit. A szakszervezet szerint az is problémás, hogy volt olyan szolgálati hely, ahol összeírták, hogy kik terveznek részt venni a munkabeszüntetésben.

A szakszervezet azt is kifogásolja, hogy a munkáltató a jegypénztárosok, a forgalmi szolgálattevők és az információs kollégák felé azt kommunikálta, hogy tőlük 100 százalékos munkavégzést követel meg, amit egyébként a Volánbusz tagad.

"Ilyen körülmények között, hogy fenyegetnek, listáznak, szép eredmény a közel 600 kimaradt járat"

– mondta Dobi, hozzátéve, hogy

a vélelmezett jogsértések ügyében bírósági keresetet adnak be.


A további menetrendről a szakszervezet elnöksége csütörtökön fog dönteni, de szerdán már küldtek egy levelet a munkáltatónak, hogy jelölje ki a következő tárgyalási napot. A terv szerint november folyamán a teljes állomány körében felmérik, hogy támogatnak-e egy következő egy-két napos sztrájkot. Erre akkor kerülhet sor, ha a tárgyalások eredménytelenül végződnek, és a felmérés alapján legalább 50 százalékos a támogatottsága egy újabb akciónak.

Az ország második legnagyobb foglalkoztatójánál tapasztalható konfliktusok fő kiváltó oka, hogy az idén egyébként jelentősebb mértékű bérnövekedést az év utolsó hónapjaiban utoléri az egyre nagyobb infláció...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.