2022. december 21., szerda

AZT ÉRZEM, HOGY ZUHANOK, DE NEM LÁTOM, HOVÁ

JELEN.MEDIA
Szerző: ÓNODY-MOLNÁR DÓRA
2022.12.21.


December első hetében kiderült, hogy az Alkotmánybíróság nem talál kivetnivalót abban a jogszabályban, amely a pedagógussztrájkhoz kapcsolódó még elégséges szolgáltatás mértékének megállapításáról szól. Annak ellenére sem, hogy ebben épp a sztrájk fő funkcióját, a nyomásgyakorlást lehetetlenítik el, s ennek következtében a pedagógusok nem tudnak élni azzal az alkotmányos jogukkal, hogy tényleges munkabeszüntetéssel hívják fel a figyelmet tarthatatlan helyzetükre. A tiltakozók ezért kénytelenek most a polgári engedetlenség eszközéhez nyúlni. A kormány azonban ezt nem tolerálja, az oktatásért is felelős belügyminiszter, Pintér Sándor a tankerületi vezetőkön keresztül előbb megfenyegette a polgári engedetlenségben résztvevő pedagógusokat, majd kirúgta őket – pályakezdőt és érettségi előtt álló, végzős osztályokat tanítókat egyaránt. Jelenleg összesen 14 olyan tanár van, akit emiatt távolítottak el az állásából. A diákokat ez mélyen megrázta, többen közülük Pintér Sándor minisztériuma előtt vertek sátrat, s napokig tartó demonstrációval próbálták a kormány tudtára adni, hogy mennyire felháborítónak tartják ezt az eljárást. Érezve a fokozódó nyomást, a kormány összetrombitált a múlt péntekre 400 pedagógust azzal, hogy „konzultálni akar”. Az eseményen bejelentettek némi – 10 százalékos – fizetésemelést, de az nagyon távol áll a pedagógusok követelésétől, ami 45 százalék. Lapunknak nyilatkozott a tiltakozásokban résztvevő egyik tanár. A matematika-informatika szakos Talyigás Anikó azt mondja: a megfélemlítések ellenére kitart, de a polgári engedetlenség helyett valami új módszert kéne találniuk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.