2023. március 3., péntek

A KORMÁNY ÚGY KURTÍTJA MEG A KULTÚRAFINANSZÍROZÁST, HOGY A SPORTRA SZÁZMILLIÁRDOKAT KÖLT

MÉRCE
Szerző: KISS SOMA ÁBRAHÁM
2023.03.03.


A kulturális szféra súlyos megszorításokkal kell szembenézzen az idei évben, a kormányzati kulturális célú költségvetést jelentősen megnyirbálták, miközben más ágazatokra – például a sportra – továbbra is jelentős forrásokat biztosít a költségvetés.

„A háború keltette gazdasági és erkölcsi válság idején soha nem látott megszorításokkal kell szembenézniük a magyar kulturális élet szereplőinek: a Kulturális és Innovációs Minisztériumnak, valamennyi humán ágazat közül a legmagasabb összeget, 34,2 milliárd forintot, a Nemzeti Kulturális Alapnak 913,8 millió forintot kell befizetnie az Államkincstárba, miközben a sporttevékenységekre szánt támogatások 116 milliárd forinttal növekednek a 2023. évi módosított költségvetésben”

– írja közleményében a Független Előadó-művészeti Szövetség.

A szervezet felhívja a figyelmet, hogy a megszorítások elsősorban a fiatal, kortárs művészeket és irányzatokat hozzák nehéz helyzetbe.

Azt is megjegyzik, hogy az idén elmaradó, a kortárs kultúra finanszírozása szempontjából létfontosságú pályázatok elmaradása mellett a már megítélt támogatások kifizetése is csúszik. Ez súlyos romlással járhat a magyarországi kulturális életben:

„Intézmények zárhatnak be, társulatok szűnhetnek meg (két független társulat már be is jelentette a megszűnését!), könyvtárak, kultúrházak, kiállítóterek maradhatnak üresen, fesztiválokat törölhetnek el országosan” – hívják fel a figyelmet.

A FESZ összefogásra szólít fel a kulturális szférában, egyszersmind szorgalmazza a támogatási és finanszírozási rendszer újrahuzalozását. A szervezet hangsúlyozza, hogy az államnak nem szabadna magára hagynia a kortárs kultúrát, továbbá hogy „a kultúrához való hozzáférés nem pusztán állampolgári jog, hanem a túlélés nélkülözhetetlen záloga is.”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.