2023. március 28., kedd

MEGSZAVAZTA A PARLAMENT A FINN NATO-CSATLAKOZÁST – HUPPA-LAPSZEMLE

HUPPA
Szerző: HUPPA-VÁLOGATÁS
2023.03.28.


A svédekét talán inkább máskor


Menczer szerint a svédek kezdték azzal, hogy “hazudoztak“.

A finn kormányfő köszönetet mondott Magyarországnak a NATO-csatlakozás megszavazásáért

Sanna Marin ugyanakkor szót emelt Svédország gyors csatlakozása mellett.

Svédcsavar

A svéd baloldalnak kedvez a Fidesz az időhúzással a NATO-csatlakozás ügyében.

Magyar-török katonai szövetségre mondhat ma áment a parlament

Az indoklás szerint a kormány keleti nyitás politikájával összhangban, a török féllel megkezdett védelmi ipari együttműködési kezdeményezések, a közös kiképzések és gyakorlatok, valamint az információk és tapasztalatcserék lehetőségei szükségessé teszik az általános keretmegállapodás megkötését.

A NATO történetében példátlan lépést tehettek Magyarország ügyében

„Nem tudok olyan korábbi esetről, ahol a főtitkár átlépett volna egy tagország ellenkezésén. Ha a NATO vezetése valóban úgy döntött, hogy a magyar tiltakozás ellenére is összehívják a bizottságot, az példátlan lépés a NATO történetében, és a magyar diplomácia elszigetelődését, érdekérvényesítő képességének csökkenését mutathatja.”

Sándor Fegyir budapesti nagykövet lehet

A kárpátaljai egyetemi tanár jelenleg a bahmuti front közelében van.

Brutális vesztesége lett a felcsúti fociklubnak

Bruttó 2,4 millió forint az átlagfizetés arrafelé…

Nehéz ízléstelenebb fotót meccs elé kiposztolni, mint amit Orbán Viktornak sikerült

Német rükverc

Belső égésű motorok kivezetése: nagyon rossz hír a megállapodást letárgyaló, és amellett kiálló uniós vezetők számára, mert ennek hatására a korábban a sorba nagy nehezen beállított tagállamok is újra mozgolódni kezdtek. A hírek szerint Csehország, Olaszország, Szlovákia, Magyarország, sőt Portugália is beállt a németek mellé a kérdésben.

Három hónapja van a magyar kormánynak a pénzcsap megnyitására

A közelgő európai választások után hosszú időre zárójelbe tehetik a témát. Orbán Viktor klasszikus magyar szalámitaktikával próbál hozzáférni az uniós húsosfazékhoz.

Fürjes Balázs lemondott a miniszterhelyettesi posztjáról

Gulyás Gergely helyettese mostantól a brisbane-i olimpia előkészítésére koncentrál és megpályázza a NOB-tagságot. Másképpen fogalmazva: kiszáll az Orbán-kormány intézője, aki valahogy mindig a politikai szőnyeg szélén számolta rojtokat

Rasszista kommentekkel terjesztenek egy képet a magyar júzerek

A képnek semmi köze a zwickaui általános iskolákhoz. A képet egy svéd influenszer osztotta meg még 2019-ben. A férfi elmondása szerint a kép 2019-ben készült, a svédországi Kristianstadban. A helyszínt az AFP-nek is sikerült geolokáció segítségével igazolnia: a kép egy kristianstadi klubházban készült.

Tett egy lépést hátra az izraeli miniszterelnök

Benjamin Netanjahu nem akar polgárháborút. A korrupciós ügyében őt képviselő ügyvéd is közölte, nem látja el többé a védelmét abban az esetben, ha nem vonja vissza a reformot, a tartalékosok pedig a közölték, hogy megtagadják a szolgálatot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.