2023. március 30., csütörtök

TUSGENNYES

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: VÁRI ATTILA
2023.03.24.


...Mit adott Tusványos a közelmúltban a magyarságnak?

Itt hangzott el a hírhedetten híres illiberális demokrácia igenlése, ez a magyarság számára kötelezően választható jövőkép. A középkort idézte bennem Orbán Viktor hevenyészett magyarázata. Magyarázta volna a lehetetlent, mert valami saját recept szerinti isteni abszolútumot akart közérthetővé tenni. Johan Huizinga írja A középkor alkonyában: „Egyre küzdött a képzelet, hogy a kifejezhetetlent kifejezze, és érzékelhető alakba öltse – de hiába. Valahányszor az abszolútumot akarták megmutatni, mindig a térbeli kiterjedés eszközeihez nyúltak, és a kísérlet mindig csődöt mondott.”

Pedig Tusványoson megpróbálkozott Orbán, Putyinra és Erdoganra hivatkozott, mintegy térképet tartva elénk, hogy ennek az általa javasolta világnak milyen óriási térbeli kiterjedése van, s mintha az ott élők repesnének a boldogságtól, hogy a megvetendő liberalizmus helyett ebben a fosztóképzős orbáni rendszerben élhetnek.

Az sem volt kutya, ahogy fajelméleti fejtegetésbe kezdett egy másik alkalommal. Na, aztán attól elszakadt a vendéglátó ország sajtójának cérnája. Nácinak, uszítónak nevezték, s meglengették annak lehetőségét, hogy emberiességellenes kijelentése miatt pert indítanak, mert szövege egy olyan államban hangzott el, ahol a kormányzat éppen ez ellen küzd. Gyengébb szövegértésű s ebből kifolyólag tájékozatlan magyarok számára van egy kérésem. Keressék meg a világhálón azt a képet, amelyen az evangélikus vallású, nemzetiségét tekintve német Klaus Johannis, Románia elnöke átadja a miniszteri megbízólevelet Sevil Shhaideh dobrudzsai tatár közgazdász asszonynak. Posztamensen a Korán, vallása okán erre fog felesküdni a hölgy, s teljes ornátusban ott segédkezik Románia főmuftija, aki a fogadalom érvényességét szavatolja. Biztosan megtalálják, csak keresni kell, hátha megértenek olvasóim valamit a romániai közfelháborodásból.

Tusványos nem alapeset. Fokozható. Itt lehet bejelenteni, mintha az erdélyi magyarokat érintő dolog lenne, hogy holnaptól vége a gázársapkának. Hallottak Önök olyasmit, hogy millió nemzettársukat érintő dologról külföldön szólal meg a svéd vagy a finn államfő? Nem ért volna rá egy nappal később? Valahogy illendőbb lett volna a Karmelita-kolostorból a mikrofonállvány-rádióriporternő rezzenéstelen társaságából közölni a kipcsak világgal, hogy „türk testvéreim, Árpád magyarjai, sokba kerül a Fidesz dicsőségét hirdető örökláng, sokba vannak a fűthető focipályák is, sajnos a világ-olcsón beszerzett orosz gáz árát emelnünk kell, különben megfagytok a télen”.

Adja a sors, hogy ismét igazi szabadegyetem, diáktábor legyen Tusnádfürdőn. Magyar–román államfői találkozók is, s ne Orbán Viktor zagyva lázálmainak színpada legyen, ahol addig vakarja létező és nem létező sebeinket, amíg gennyes váladékkal teríti be a jobb sorsra érdemes, a két világháború között már egyszer működőképes Erdélyi Helikon-beli gondolatot, azt, amit a kisebbségi lét minden nyomorúságával szembenézni tudó Ligeti Ernő úgy határoz meg, hogy „Súly alatt a pálma”. Reménykedjünk, hogy Tusgennyesig nem jutunk el ebben az évben.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.