2023. április 30., vasárnap

HODÁSZ: A PÁPA BARÁTSÁGOS VISELKEDÉSE LEHET AZ EGYHÁZ JÖVŐJE

KLUBRÁDIÓ / MEGBESZÉLJÜK
Műsorvezető: BOLGÁR GYÖRGY
2023.04.27.



"Az egyház évszázadokon keresztül a társadalom legfelsőbb köreihez tartoztak. Ebből az elitista, klerikális magatartásból kell visszatalálnunk ahhoz a magatartáshoz, amit Jézus képviselt" – véli Hodász András. Szerinte Ferenc pápa munkássága meggyorsíthatja ezt a folymatot.


Milyen lehet a pápát összezárni olyan fiatalokkal, akik a társadalmi paletta teljes spektrumáról érkeztek? Ezt a kérdést járja körül az a nemrégiben megjelent dokumentumfilm. Ferenc pápa olyan kérdésekre igyekezett válaszolni, amelyeket egy hivatalos fórumon aligha tehettek volna fel neki, abortuszról, a társadalmi nemekről, szexualitásról vagy az egyházon belül elkövetett szexuális bűncselekményekről.

"Bár a pápák korábban is találkoztak fiatalokkal, de ilyen esetekre jobbára formális keretek közt került sor" – mondta a Megbeszéljük csütörtöki adásában Hodász András. Az egykori pap, aki egyébként ma baristaként dolgozik a Herceg prímás utcai kávézóban elmondta, e találkozó azért is fontos, mert nem válogatott, mélyen hívő emberekkel ült le Ferenc, amire Hodász emlékei szerint nem volt még példa. Hozzáttette, hogy ilyen szabadon kérdezhessen bárki a pápától, olyan ritka, mintha egy ország köztársasági elnöke adna lehetőséget erre.

A beszélgetésben a többi között az egyházon belül elkövetett abúzusok is szóba kerültek. Ennek kapcsán Hodász azt mondta, örül annak, hogy az egyik fiatal volt olyan bátor, hogy élt a filmesek által teremtett lehetőséggel, és rá mert erre is kérdezni. "Mi, katolikusok nem nagyon tudunk másképpen reagálni, mint bűnbánatot tanúsítani, bocsánatot kérni és önvizsgálatot tartani" – foglalta össze Hozzátette, az áldozatok részéről nagyon nagy bátorságra, a fogadó fél felől hajlandóságra van szükség, hogy megadja a lehetőséget a találkozásra, és a kérdezésre.

A dokumentumfilmmel kapcsolatban Hodász megjegyezte, Ferenc barátságos viselkedésében látja a katolikus egyház jövőjét, mert különleges karizmával rendelkezik, nagyon közvetlen és barátságos. Nem Ferenc az egyetlen, aki igyekszik közvetlen viszonyt kialakítani az emberekkel, az egyszerű papoktól kezdve a komolyabb tisztséget betöltő egyházi személyekig sokan keresik a lehetőséget, hogy ezt az új vonalat erősítsék.

Az egyház évszázadokon keresztül a társadalom legfelsőbb köreihez tartoztak. "Ebből az elitista, klerikális magatartásból kell visszatalálnunk ahhoz a magatartáshoz, amit Jézus képviselt" – összegezte. Bízik abban, hogy Ferenc munkássága nyomán felgyorsulhat ez a folyamat az egyházon belül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.