2023. április 9., vasárnap

HOGY KERÜL A SONKA AZ ASZTALRA?

QUBIT
Szerző: DIPPOLD ÁDÁM
2023.04.09.


A görögök és a rómaiak is sonkáztak, a kínaiak is sonkáztak, egy ideje a fél világ sonkázik, húsvétkor pedig még az is sonkázik, aki nem akar. De miért éppen a sonka, és miért nem nyúl, bárány vagy tengerimalac?

Retek, tojás, torma, újhagyma, sonka: erről már a hülye is rájöhet, hogy Jézus Krisztus feltámadását ünnepli a keresztény világ, vagy legalábbis az ehhez a kultúrkörhöz tartozó országok. A tojás szimbolikáját már sokszor és sokan körbejárták: ezt már a rómaiak is a tavaszünnep kellékeként, Kübelé anyaistennő tiszteletére használták, és azóta is termékenységi szimbólumnak számít. A torma a zsidó széderünnep fontos kellékének számított, a gyógyhatásáról nem is beszélve, ráadásul egyes feltételezések szerint a gyökér magyar gyökerű. Az újhagyma ilyenkor hozzáférhető, nem csoda, hogy az emberek ették is, ha már volt. De ez mind csak a köret: mi a helyzet a húsvéti asztal valódi headlinerével, a sonkával?

Sonkázott-e Jézus?

Az ember talán naivan azt feltételezné, hogy a sonkafogyasztásnak bibliai okai vannak, ha már ennyire elterjedt: a tormáról már kiderült, hogy akár a szédervacsorán is fontos szerepet kaphatott a koriander, a kesernyés saláta, a csalán és az orvosi pemetefű mellett (bár mások szerint az, amit egyes gasztrotörténészek tormaként azonosítottak Jézus utolsó vacsoráján, valójában leginkább vadretek lehetett). A torma mindenesetre mostanára már bevett eleme a szédertálnak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.