2023. május 3., szerda

CSINTALAN SÁNDOR: FÉLFASISZTA KASZÁRNYARENDSZER INTÉZMÉNYES MEGVALÓSÍTÁSA FOLYIK A KÖZOKTATÁSBAN, AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN, A HONVÉDSÉGNÉL

HÍRKLIKK
Szerző: HírKlikk
2023.05.03.


Teljesen értelmetlen és felesleges ennek a rendszernek bármelyik eleméhez konstruktívan hozzászólni vagy kritizálni, fel kell ismerni, hogy a rendszerrel van probléma, nevezzük azt Orbán-rendszernek vagy NER-nek – mondta a Klikk TV Mélyvíz című műsorában Csintalan Sándor, korábbi szocialista politikus. „Arra kell az ellenzéknek koncentrálni – tudomásul véve a közjogi helyzetet és a választói akaratot –, miképpen juthat el oda, hogy megbuktassa a rendszert a miniszterelnökkel az élén.

Ha a rendszert akarjuk megragadni, akkor kooperálni kell és nem egy új főpolgármester-jelölt személyén gondolkodni, ami témát ad a kormánypárti sajtónak, miközben Karácsonnyal nincsen semmi baj – tette hozzá Csintalan Sándor. Szerinte nem az összefogással volt baj 2022-ben sem, hanem az előválasztás őszinteségével. „Összefogás nélkül nem lesz semmi.”

„Az ellenzéknek tehát most azon kellene gondolkodni, hogyan jut el odáig – levonva az összes személyi, anyagi, szervezeti konzekvenciát –, hogy megállapodjon abban a néhány dologban, amely a rendszer lényegéről szól. Utána össze kellene rakni azt a stratégiai, szakpolitikai koncepciót – természetesen vitában, nagyon sok új szereplő bevonásával –, amely mentén lehet politizálni.” Hozzátette, az ellenzék egyik része azzal van elfoglalva, hogy bedarálja a többieket, a másik része pedig kritizál...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.