2023. május 4., csütörtök

KÖNNYGÁZ A FEJRE, TONFA ÉS ÓRÁKIG TARTÓ ELŐÁLLÍTÁS A SEMMIÉRT - ÍGY CSAPOTT LE A RENDŐRSÉG A TILTAKOZÓ DIÁKOKRA

A TASZ JELENTI
Szerző: Társaság a Szabadságjogokért
2023.05.04.


- Tegnap a Miniszterelnökség épülete előtt a rendőrség másodjára is könnygázt vetett be a diákok ellen, hivatalos közleményükben pedig minden felelősséget a tiltakozókra tolnak.

- Az igazán súlyos erőszakot azonban nem a tüntetők, hanem a rendőrök követték el, akik kiskorúak ellen, aránytalanul és indokolatlanul vetettek be könnygázt és tonfát, egy olyan tüntetésen, ami egy több mint egy éve tartó, békés és a kormány által eddig teljességgel semmibe vett tiltakozássorozat következő állomása volt.

- A tüntetésen végig jelen voltak jogi megfigyelőink, az előállított fiatalok mellett pedig egész éjjel ott volt az ügyvédünk.

Mi történt a tüntetésen?

A szabályosan bejelentett tiltakozó menet délután indult a Szent István Bazilika elől, a Margit hídon jutott át a budai oldalra, és a Clark Ádám téren ért véget, ahol már nemcsak a közoktatás helyzete volt a témája, hanem összekapcsolódótt más, az akkumulátorgyárak és a lakhatási szegénység miatt bejelentett tiltakozásokkal.

A bejelentett vonulás után a dühös tömeg alig várta, hogy újra felmehessen a várba, a Karmelita kolostor elé. Így is tettek, de rögtön szögezzük le:

sem az indulatos skandálás, sem a bejelentés hiánya nem teszi jogellenessé a tüntetést. A rendőrségnek ugyanolyan kötelezettsége van minden békés tüntetéssel kapcsolatban, akár be van jelentve, akár nincs: biztosítania kell.

A bejelentés elmaradása mindössze annak az egyetlen személynek a szabálysértési felelősségét alapozza meg, akinek szervezőként be kellett volna jelentenie a tüntetést. A dühös, olykor trágár rigmusok pedig teljesen természetes velejárói a tiltakozásoknak, különösen, ha a tiltakozásokra cinikus közöny a válasz.

A felvonuló tömeget a Karmelitánál két rendőrsorfal várta:...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.