2023. július 31., hétfő

A STATISZTIKA AZ ORBÁNI PROPAGANDA SZÁMÁRA IS A BÁZIS MEGVÁLASZTÁSÁNAK MŰVÉSZETE

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2023.07.31.


Habár a kormánypropaganda már ezerrel harsogja, hogy rekordot döntött idehaza a foglalkoztatottak száma, Katona Tamás, a Központi Statisztikai Hivatal korábbi elnöke azért óva int a túlzott elbizakodottságtól. Sőt! Mint a Hírklikknek tételesen kifejtette, több tényezővel is magyarázható ez a „fényesnek messze nem mondható adat”. Ez igaz mind a foglalkoztatottak számára, mind pedig – a szintén pénteken megjelent – munkanélküliségi adatokra. „Meg kell hagyni, a kormányzati kommunikáció tényleg utolérhetetlen, vallják és alkalmazzák: a statisztika a bázis megválasztásának művészete” – tette hozzá.


Pénteken két adatot is megjelentetett a Központi Statisztikai Hivatal: egyrészt kiadta a júniusi foglalkoztatási statisztikát, valamint a szintén a júniusra vonatkozó munkanélküliségi számokat. Ezekből a többi között kiderült, hogy a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma júniusban 4 millió 766 ezer fő volt, ami 51 ezerrel több, mint egy éve. A munkanélküliek száma 187 ezerre rúgott, a munkanélküliségi ráta pedig 3,8 százalék volt, ami enyhe növekedést jelent. Az április-júniusi időszakban a 15-74 éves munkanélküliek száma 36 ezerrel, 193 ezerre, míg a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal, 3,9 százalékra nőtt az előző év azonos időszakához képest. A munkakeresés átlagos időtartama 9,5 hónap volt, a munkanélküliek 35,9 százaléka legalább egy éve keresett állást. Ezzel szemben a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint június végére a nyilvántartott álláskeresők létszáma az egy évvel korábbihoz képest 3 százalékkal, 224 ezerre csökkent.

Soha nem dolgoztak még ennyien Magyarországon: rekordot döntött a foglalkoztatottak száma” – sietett világgá kürtölni az új adatot Czomba Sándor, foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár. Persze rögvest a kormány teljesítményének tudta be ezt, mondván – áll az MTI híradásában –: „a kormány a háború és szankciók sújtotta nehéz gazdasági helyzetben is mindent megtesz a munkahelyek megvédése érdekében”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.