2023. július 20., csütörtök

SZELE TAMÁS: SZEKSZÁRDI ODÜSSZEIA – 4. RÉSZ (KÉTMILLIÓ FORINT HELYETT SZÁZEZER)

HUPPA
Szerző: SZELE TAMÁS
2023.07.19.


Tegnap a feltört fiókoknál hagytuk abba Sávoly Dániel történetét, ma folytassuk is onnan – újabb merülés következik a vidéki Magyarország kiskirályainak tenger alatti, ragadozóktól hemzsegő, veszélyekkel teli világába.

– Ebben az volt szép, hogy az eredeti kétfaktoros védelmet simán ki tudták iktatni.

(Szele Tamás) – Igen. Ami azt jelenti, hogy valahol a telefonjukkal is rácsatlakoztak.

– Miután egy informatikus barátom egy zárt hálózaton keresztül keresztül levédte a wifi rendszeremet és ismételten be lett kapcsolva, ment minden alkalommal a kétfaktoros hitelesítés. Utána sorra érkeztek a Facebook- és Google-védelmi üzenetek. Sikertelen bejelentkezés Szigetvárról, sikertelen bejelentkezés Bonyhádról. Ezek olyan helyek voltak, ahol vagy a büdös életben nem jártam még, vagy esetleg előtte egy-két évvel.

De ezt a problémát meg tudtuk oldani. November 8-ával megszületett az elsőfokú ítélet, erről meg is jelent egy online újságcikk, de volt 15 napjuk az ítélet átvételére, illetve tíz munkanapjuk a fellebbezésre. És ezt olyan szépen kisakkozták, hogy mivel december 9-én éjfélig kellett volna fizetni, helyette mindennemű előzetes egyeztetés nélkül, december 9-ével fellebbeztek.

Ez átkerült a pécsi fellebbvitelire, másodfokra, de ott olyan jól sikerült az ügyvédem által összeállított ellenkeresetünk, hogy mindennemű előzetes egyeztetés nélkül szintén március derekán egyszerűen visszavonták a fellebbezésüket, ezáltal automatikusan jogerőre emelkedett az elsőfokú ítélet. Hogy mennyire független a magyar bíróság a munkaügyi perekben, arra felhozok egy példát. Az ügyvédem első körben megállapított, az én esetemben durván nettó egymillió forintnyi kártérítési összeget jogszerű számítási metodikával, önmaga számára 2,3 millió forintos ügyvédi munkadíjat állapított meg szintén jogszerű számítási metodikával, amit alá is támasztott korábbi peres esetekben keletkezett ítéletekkel. S noha az elsőfokú ítélet során nekem adott igazat a bíróság, viszont az alperes ügyvédi munkadíjára vonatkozó számítási metodikát fogadta el. Magyarán a bíróság az elsőfokú ítéletnél jóváhagyta, hogy az alperes számolja ki az én ügyvédem munkadíját.

– Igen, ez azért érdekes, mert abszolút ellenérdekelt felekről van szó.

– Így az ügyvédem által felállított 2,3 millió forintos eredeti ügyvédi munkadíjból lett 670 ezer forint. Ezen már az ügyvédem is berágott, és a másodfokú tárgyalásra készülve már 2,7 milliót állapított meg, viszont olyan erős ellenkeresetet állított össze, ami egyszerűen megtámadhatatlan volt.

Ilyen esetekben az ügyvédeknek illik kommunikálni egymással. Az én ügyvédem jelezte az ellenérdekelt félnek azt, hogy mennyi munkadíjra tartana igényt meg mit szeretne és hogyan. Cserébe az ellenérdekelt fél semmit nem volt hajlandó mondani. Sőt, mint utóbb kiderült, nem is az ellenérdekelt féltől, nem is Sz. V.-től, Szőke Gergőtől tudtuk meg, hogy visszavonták a fellebbezést, hanem a Pécsi Ítélőtábla titkársága értesített minket.

És itt idéznék egy roppant érdekes párbeszédet. Adott helyzetből fakadóan 2023. március derekán az ügyvédem felhívott, és azt mondta, hogy nagyon benne van a pakliban, hogy ebbe felülről fognak belenyúlni.

És készüljek az ország elhagyására…

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.