2023. október 16., hétfő

A BÁTORSÁG ÉS A CIVIL KURÁZSI PÉLDÁJA AZ EGYSÉGES DIÁKFRONT ÉS A TANÍTANÉK MOZGALOM

HÍRKLIKK
Szerző: HÍRKLIKK
2023.10.16.


Az Ars Humanica Hungarica Kuratóriuma úgy döntött, hogy a Magyar Civil Becsületrend (MCB) kitüntetést 2023-ban közösen, és semmiképpen sem „megosztva” az Egységes Diákfront és a Tanítanék Mozgalom kapja. A díj ünnepélyes átadásán megemlékeztek a kuratórium volt elnökéről, a tavaly elhunyt Kuthi Csabáról, a Magyar Civil Becsületrend példaadó ikonikus alakjáról is. Ünnepi beszédében Gábor György vallásfilozófus leszögezte: a díjazottak nem pusztán az oktatás szabadsága és a tanuláshoz való jog mellett állnak ki, hanem a nyugati civilizáció alapjaiért is harcolnak.


Bevezetőjében arra kérte a jelenlévőket, hogy „a továbbiakban tegeződve szólítsuk meg egymást: a jelen lévő tanárok, pedagógusok ugyanis mind kollégák, akkor hát hogyne tegeződnénk, a jelen lévő diákokat pedig egy másik minőségben érzem és tartom kollégáknak: abban, ahogy közösen, együttesen, naponta visszük a bőrünket a vásárra, naponta kiállva bátran az elveinkért, nem gyáván meghunyászkodva, s naponta fellépve a brutálisan nyomuló hatalommal szemben.”

Gábor György a beszédet így folytatta: „különös fintora a sorsnak, hogy néhány nappal a hátunk mögötti a gyilkos, barbár, terrorista támadással, amely a nyugati, vagy másképp fogalmazva, a zsidó-keresztény civilizáció alapértékeit vette célba, most én e helyütt ugyancsak a nyugati civilizációnk elleni támadásról és annak elkötelezett védelméről, a mellette való kiállásról szeretnék néhány szót szólni.

Mert ti, kedves kollégák, nem pusztán az oktatás szabadsága és a tanuláshoz való jog mellett álltok ki, valamint az oktatás alapját képező autonómia mellett, a tanszabadságért, azért, hogy ne az autoriter, diktatórikus rendszer indoktrinált egyencselédei hagyják el az iskolákat, hanem kompetens, vitákban, polémiákban edződött, a kritikai gondolkodás minden elemét elsajátított, önálló véleménnyel rendelkező fiatalok, akik a legfelsőbb politikai szándékkal, akarattal és kívánalommal ellentétben, ne pusztán a rendszert kiszolgáló alkatrészek legyenek, hanem a nemzetközi munkaerőpiacon helyüket megálló felkészült és versenyképes, tájékozott és további tájékozódásra képes autonóm személyek.

Ti a nyugati civilizáció alapjaiért harcoltok, s ez minden túlzás nélkül leszögezhető. Ugyanis ennek a civilizációnak az alapjait rakta le egyfelől az a zsidó tradíció, amely felismerve a tudás generációról generációra öröklött és továbbadott erejét, elsőként a történelemben úgy határozott, hogy a gyermeknek öt éves korában be kell ülnie az iskolapadba, hogy megtanulja az olvasást és a betűvetést. Hogy majd az olvasás és az írás képessége által megszerzett tudásával értelmezhesse a világot, az embert, a történelmet, a morált, s a közös tudás foglalatait, a könyveket, s értse meg, hogy a logikusan felépített érvek és ellenérvek nem oltják ki egymást, hanem differenciáltabbá teszik az igazság látványát. S végül meg kellett tanulniuk, hogy egy-egy generáció megszerzett tudását tovább kell adni a következő generáció számára, „és add tudtára a te fiadnak” – írja a Héber Biblia (2Mózes 13,8), hogy a hozzájuk eljutott ismereteket ők is tovább gyarapíthassák és továbbadhassák. Ezt hívták a hagyomány láncolatának, héberül salselet ha-kabbalának, amelynek megszűnte a világ fennmaradásának végét jelentené...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.