HÁY JÁNOS: AZ ELIT TAGJAI KÖPNEK A TÁRSADALOM TÖBBSÉGÉRE

SZABAD EURÓPA
Szerző: LAMPÉ ÁGNES
2024.01.17.

Az író úgy látja: a többségi társadalom semmit nem tesz azért, hogy egymillió ember ne mélyszegénységben éljen Magyarországon, ezért gyalázatos, ahogy a kérdéshez viszonyulunk, miközben harminc éve legitimizálva van a lopás, és minden párt a tolvajok seregébe jelentkezett az angyaloké helyett. Ezért reméli, hogy egyszer valaki tényleg egy rohadt nagyot csap arra a kézre, amelyik jogtalan pénzek után nyúlkál. A háborúról úgy gondolja: orosz és amerikai részről is jelen vannak a hazugságba csomagolt nagyhatalmi érdekek.

Székelykáposzta fő a konyhában, finom illatok az egész lakásban.

Igen, karácsonykor a családból többen is jönnek, ezért is készülök. Meg persze én is megyek, napokig tart a karácsonydömping. Amúgy szeretek főzni meg mosogatni is.

Mosogatni?

Hát persze. Mert van kézzelfogható eredménye. Egy vietnámi barátom a minap azzal állt elő: Szégyellem elárulni, de én marhára szeretek mosogatni. Mondom, én is. Két mosogató költő találkozott össze. Nincs akkora kulturális szakadék köztünk.

Mi foglalkoztatja leginkább az ünnepek idején?

Az a legjobb, ha az ünnep úgy telik, ahogy telnie kell. Ha minden megvan, ami régen volt. Nagyon egyszerű a menü, ugyanazt esszük húsz éve. Nem újítunk, én egy ilyen hagyományokba beragadt arc vagyok. Libamáj szokott lenni, most már horror áron, amit év közben nem lehet enni, mert az a karácsony meggyalázását jelentené. Amellett persze a karácsony szakrálisan is nagyon fontos, mégiscsak egy fordulópont, a nappalok egyre hosszabbak lesznek, és a hagyomány szerint ekkor született meg az a gondolat, ami mentén felépült a világ, amiben élünk.

Kadarkai Endre műsorában azt mondta: „Élni a legértékesebb dolog a világban. Két nap életért elcserélnénk minden halál utáni dicsőséget.”

Nem kell ahhoz karácsony, hogy ez a téma előjöjjön, ez az emberi létezés egyik alapproblémája. A körülöttünk lévő végtelen és a számunkra kiszabott végesség feszültsége belénk van kódolva. Azt gondolhatnánk, hogy az Édenkertből való kiűzetés csak egy emberpárt érintett, de valójában nem más, mint a gyerekkor elhagyása, amikor tudatosul bennünk az idő, hogy meg fogunk halni. A karácsony arra emlékeztet, amikor még nem érzékeljük az időt. Amikor hiszünk a Jézuskában és ebben az egész varázslatban. Amikor még biztonságban vagyunk a szüleink mellett, amikor még az örökléttel sem számolunk.

A gyógyíthatatlan beteg Karsai Dániel és az eutanázia ügye mostanában került a közbeszédbe.

Életpárti vagyok, de egyelőre nem szenvedek olyan betegségben, ami ezt a gondolatot beerősítené.

Az ő sorsáról is olyanok döntenek majd, akik nem szenvednek ebben a betegségben.

Az eutanázia lehet emberi jog, én amúgy is elfogadó vagyok. Úgy kell az élet mellett érvelni, hogy nem vonjuk meg mások jogát ahhoz, hogy nem akarnak élni. Nem propagálom az öngyilkosságot, szó sincs róla. De ha valaki úgy gondolja, hogy az életét ilyen módon nem akarja élni, akkor legyen lehetősége arra, hogy ne éljen.

Magyarországon a téma eddig tabunak számított.

Pedig mindenről érdemes beszélni, főleg olyanról, amiről korábban nem. A gyermekvédelmi törvény anomáliái is azért ilyen rémisztők, mert nem tudunk beszélni róluk. Csak állításokat közlünk, hogy ez így van, az meg úgy. Ha pedig belemegyünk valamelyik véleménybuborékba, az ügyek már végképp nem problematizálhatók, mert meg van ajánlva és el van várva, hogy mit kell róla gondolni. Bezáródunk egy világba, és onnantól kezdve még a borotvahab márkáját sem tudjuk megváltoztatni, mert minden le van osztva...

ITT OLVASHATÓ