2024. február 12., hétfő

KARSAI DÁNIEL: MAGYAR PÉTER NINCS EGYEDÜL, MELLETTE ÁLLOK

FACEBOOK
Szerző: DR. KARSAI DÁNIEL
2024.02.12.


POSZT PRO PATRIA ET LIBERTATE – Főhajtás Magyar Péter előtt

Magyar Péter „hithű” fideszes. A konzervatív oldal elkötelezett híve, aki az elmúlt években számos fontos pozíciót betöltött. A magánéletben Varga Judit ex-igazságügy miniszter volt férje és végtelenül bátor ember. Nagyon régóta az első, aki belülről ismeri az Orbán-rendszer működését. Személyes kötődése és a nagy kockázat ellenére a nyilvánosság elé állt a rendszer hibáinak feltárása céljából.

Minden tiszteletem és megbecsülésem Magyar Péter kolléga úré (Magyar úr is ügyvéd). A vele készült Partizán-interjúban (melyet a poszt végén belinkelek) ugyanakkor hangot adott azon félelmének, hogy nem áll mellette senki.

Én ezennel kijelentem, hogy nincs egyedül. Én mellette állok. Az általa megindított társadalmi párbeszédet a magam szerény eszközeivel mindenben támogatom. Konkrétan állok rendelkezésére bármilyen beszélgetésre, ha kívánja, négyszemközt. De még jobban örülnék, ha nyilvános keretek között folytatnánk. Az elmúlt hónapokban elért ismertségemet nagyon szívesen az ő rendelkezésére bocsátom. Úgy vélem, a rendszerváltás óta nem volt ilyen egyedi lehetőség egy jobb és élhetőbb Magyarország megteremtésére. Ez a kihívás számomra mindennél fontosabb. Még az életvégi döntésekhez való jog elérésénél is.

Továbbá, tiszteletteljes felhívással fordulnék az Orbán-rendszert Magyar Péterhez hasonlóan belülről ismerő, de azzal elégedetlen honfitársaimhoz. Kérem, álljanak ők is a nyilvánosság elé. Csak megismételni tudom, ez történelmi lehetőség Magyarország megújításához. 
Természetesen mindenkinek nagyon szívesen segítek az ügy közvélemény elé tárásában. Magyar Péter szavait idézve, a legnagyobb gond ma hazánkban a beletörődés a jelenlegi helyzetbe. Ezt az apátiát azzal lehet első lépésben legyőzni, hogy bizonyítjuk, a valódi reformokra vágyó magyarok világnézettől függetlenül nincsenek egyedül. Higgyenek nekem, nagyon sokan vagyunk.

Bízom benne, hogy ebben a kérdésben is forró, de mégis higgadt és tiszteletteljes társadalmi párbeszéd fog kialakulni. Ebben én mindenkinek partnere vagyok.

Hazafias, szép napot mindenkinek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.